heti ajánló
16.hét
Tisztelt Ügyfelünk!
Kedves Szülő!
Amint bizonyára Ön is tapasztalta, a kábelhálózatokon ma már rendkívül sokféle, valamennyi korosztály igényét és ízlését kiszolgáló csatorna jut el a magyarországi otthonokba. Közöttük olyanok is előfordulhatnak, amelyek kizárólagosan vagy többségében felnőtteknek szóló, illetőleg a gyermekek, kiskorú fiatalok szellemi, lelki fejlődésére károsan ható (félelemkeltő, erőszakos vagy szexuális) tartalmakat sugároznak. Ezeknek a tartalmaknak a szándékos vagy akár véletlenszerű megtekintésétől többféle módon is megóvhatja gyermekét. A digitális televíziós szolgáltatásokhoz biztosított set-top-box vevőkészülékek már kódolt gyerekzárral rendelkeznek ehhez, de hagyományos analóg tévészolgáltatás esetén is sokat tehet azért, hogy gyermekei biztonságosan tévézzenek. Ehhez szeretnénk Önnek segítséget nyújtani.
Védelem a set-top-box segítségével
A digitális kábeltelevíziós szolgáltatásoknál több lehetőség kínálkozik annak megakadályozására, hogy gyermeke a nem kívánt tartalmakhoz hozzáférjen. Előfizetőink rendelkezésére áll a vételt biztosító készülékek, az úgynevezett set-top-boxok beépített gyerekzár-funkciója, mellyel akár az egyes csatornákhoz való hozzáférést, akár a korhatár-besorolással ellátott műsorok megtekintését is szabályozhatja. Többféle set-top-box működhet jelenleg az otthonokban, így ha a gyerekzár beállításához az alábbi tájékoztatás után további segítségre van szüksége, lapozza fel a készülék kezelési útmutatóját illetve érdeklődjön a szolgáltatójánál.
Hogyan lehet titkos kóddal letiltani bizonyos műsorokat?
A gyerekzár-funkciót úgy aktiválhatja, ha egy Ön által megadott – általában négy számjegyű – kóddal lezárja bizonyos csatornák műsorát. Ekkor csak a PIN kód beütése után válik láthatóvá a műsor. E funkció bekapcsolásával legtöbbször bizonyos menük elérése, így például a médialejátszás, programkeresés, filmlekérés stb. is letiltódik, megakadályozva a védelem megkerülésére szánt kísérleteket.
Hogyan állíthatjuk be a PIN kódot?
A szolgáltató által rendelkezésre bocsátott set-top-box általában előre beállítva kerül az előfizetőhöz, így már eleve tartalmaz néhány csatornára – így a felnőtt tartalmakra is – gyerekzár-beállítást. Fontos, hogy a gyári PIN kódot (ami többnyire 0000) mindenképpen változtassa meg egy Ön által választott számra, mellyel majd később a funkció ki- és bekapcsolását végezheti. Ehhez a kezelési útmutató ad segítséget. Általában a gyári PIN kód megadása után kétszer kéri az új kódot a készülék, s amennyiben azt helyesen adta meg, a menüből való kilépés után már az új beállításokkal üzemel az eszköz.
A PIN kód kiválasztása
A kód megadásánál válasszon nehezen kitalálható négyjegyű számot. Gyermekei például ismerik az Ön vagy a többi családtag születésnapját, ezért lehetőség szerint ne ezeket alkalmazza „titkos számként”. A kódot mindenképpen írja fel magának, s olyan helyen tárolja, ahol gyermekei nem bukkanhatnak rá.
Mi a teendő elfelejtett kód esetén?
Előfordulhat, hogy elfelejti a PIN kódot – ilyenkor az ügyfélszolgálat tud a leggyorsabban segítséget nyújtani. Általában néhány egyszerű menübeállítás és az újonnan megadott PIN kód beütése után ismételten lehetőség nyílik megváltoztatni a gyári PIN kódot.
Védelem a tévékészülék segítségével
Régi televízió készülékek, vagyis a 4:3-as képarányú, döntően képcsöves tévék lassan kiszorulnak a nappalikból és pályafutásukat többnyire a konyhában, gyerekszobában vagy a nyaralóban folytatják. Sajnos a legtöbb ilyen készülék nem rendelkezik gyerekzár funkcióval, amelyik igen, az is csak az egyes televízió csatornák megjelenítését képes PIN kóddal korlátozni, egyes műsorszámokat korhatár átjelzés hiányában nem képes szűrni. Létező megoldás a gyerekzárral a készülék előlapi nyomógombjainak letiltása, így távirányító nélkül a televízió nem kapcsolható be, illetve csatorna sem választható az előlapi gombokkal.
A beállításhoz szükséges információkat megtalálja a készülék használati útmutatójában. Számtalan típusú és márkájú tévé kapható az üzletekben, amelyek – a gyártótól függően – más és más tulajdonságokkal rendelkeznek, ezért új készülék vásárlásánál feltétlenül érdeklődjön a televízió által nyújtott gyerekzár-szolgáltatásokról az eladónál.
Védelem a gyerekszobában
Ma már gyakran a gyerekszobában is van televízió. Egyszerűen elkerülheti, hogy a káros tartalmak bármilyen módon elérhetőek legyenek: gyermeke készülékén már eleve ne hangolja be azokat a csatornákat, amelyek többségében nem az életkorának megfelelő tartalmú műsorokból állítják össze az adásukat!
Beszélgetés a tévézésről
Különösen az esti órákban akár az általános kínálatú szórakoztató adókon is gyakorta láthatóak olyan műsorok, amelyek nem gyermekszemnek valók, amelyek felzaklathatják őket – s esetenként nem csupán a kicsiket. Ügyeljen arra, hogy az esti órákban gyermeke vagy gyermekei ne maradjanak egyedül a készülék előtt. Ha ez mégis előfordulna, előre beszélje meg velük, hogy mit szabad, mit érdemes megnézniük és mit nem – és főként azt, hogy miért lehetnek ezek a műsorok károsak a számukra.
Tegyünk meg mindent, hogy a televíziózás gyermekeink számára élvezetes, tartalmas, szellemi fejlődésüket szolgáló szórakozás legyen, ne pedig félelmet, szorongást keltő, esetleg érthetetlen képek sora!
Tanítsuk meg, hogy TÉVÉZZEN OKOSAN! Ebben segít a www.tevezzokosan.hu weboldal
A szolgáltatásra történő előfizetéssel az alábbi élő tévéadásokat tekintheted meg SMART TV-den, mobiltelefonodon, táblagépeden, vagy notebookodon, a nap 24 órájában. Az egyes műsorokra vonatkozó esetleges korlátozásokról a Gyakran Ismételt Kérdések menüpontban olvashatsz.
01:00 - 01:00 Szórakoztató
01:00 - 01:00 Közszolgálati
01:00 - 01:00 Közszolgálati
01:00 - 01:00 Közszolgálati
01:00 - 01:00 Sport
01:00 - 01:00 Közszolgálati
01:00 - 01:00 Közszolgálati
01:00 - 01:00 Hírműsor
01:00 - 01:00 Hírműsor
01:00 - 01:00 Sport
01:00 - 01:00 Sport
01:00 - 01:00 Sport
01:00 - 01:00 Zene
01:00 - 01:00 Életmód
01:00 - 01:00 Film
01:00 - 01:00 Szórakoztató
01:00 - 01:00 Szórakoztató
01:00 - 01:00 Gyermek
01:00 - 01:00 Gyermek
01:00 - 01:00 Szórakoztató
01:00 - 01:00 Film
01:00 - 01:00 Ismeretterjesztő
01:00 - 01:00 Gyermek
01:00 - 01:00 Gyermek
01:00 - 01:00 Hírműsor
01:00 - 01:00 Sport
01:00 - 01:00 Film
01:00 - 01:00 Film
01:00 - 01:00 Film
01:00 - 01:00 Film
01:00 - 01:00 Sorozat
01:00 - 01:00 Sorozat
01:00 - 01:00 Szórakoztató
01:00 - 01:00 Sorozat
01:00 - 01:00 Zene
01:00 - 01:00 Gyermek
01:00 - 01:00 Sorozat
01:00 - 01:00 Életmód
01:00 - 01:00 Gyermek
01:00 - 01:00 Film
01:00 - 01:00 Film
01:00 - 01:00 Zene
01:00 - 01:00 Zene
01:00 - 01:00 Zene
01:00 - 01:00 Zene
01:00 - 01:00 Ismeretterjesztő
01:00 - 01:00 Ismeretterjesztő
01:00 - 01:00 Gyermek
01:00 - 01:00 Gyermek
01:00 - 01:00 Gyermek
01:00 - 01:00 Ismeretterjesztő
01:00 - 01:00 Film
01:00 - 01:00 Sorozat
01:00 - 01:00 Kereskedelmi
01:00 - 01:00 Kereskedelmi
01:00 - 01:00 Sorozat
01:00 - 01:00 Szórakoztató
01:00 - 01:00 Zene
01:00 - 01:00 Szórakoztató
01:00 - 01:00 Ismeretterjesztő
01:00 - 01:00 Életmód
01:00 - 01:00 Sport
01:00 - 01:00 Sport
01:00 - 01:00 Sport
01:00 - 01:00 Sport
01:00 - 01:00 Szórakoztató
01:00 - 01:00 Szórakoztató
01:00 - 01:00 Ismeretterjesztő
01:00 - 01:00 Életmód
01:00 - 01:00 Kereskedelmi
01:00 - 01:00 Szórakoztató
01:00 - 01:00 Gyermek
01:00 - 01:00 Életmód
01:00 - 01:00 Életmód
01:00 - 01:00 Szórakoztató
01:00 - 01:00 Szórakoztató
01:00 - 01:00 Szórakoztató
01:00 - 01:00 Szórakoztató
01:00 - 01:00 Film
01:00 - 01:00 Ismeretterjesztő
01:00 - 01:00 Ismeretterjesztő
01:00 - 01:00 Ismeretterjesztő
01:00 - 01:00 Zene
01:00 - 01:00 Városi televíziók
01:00 - 01:00 Városi televíziók
01:00 - 01:00 Városi televíziók
01:00 - 01:00 Városi televíziók
01:00 - 01:00 Közszolgálati
01:00 - 01:00 Városi televíziók
01:00 - 01:00 Közszolgálati
01:00 - 01:00 Városi televíziók
01:00 - 01:00 Városi televíziók
01:00 - 01:00 Városi televíziók
A műsorújság segítségével a szolgáltatásunkban található televízió csatornák időrendbeli műsorait tekintheted meg, rövid összefoglalókat olvashatsz róluk.
00.00
00.30
01.00
01.30
02.00
02.30
03.00
03.30
04.00
04.30
05.00
05.30
06.00
06.30
07.00
07.30
08.00
08.30
09.00
09.30
10.00
10.30
11.00
11.30
12.00
12.30
13.00
13.30
14.00
14.30
15.00
15.30
16.00
16.30
17.00
17.30
18.00
18.30
19.00
19.30
20.00
20.30
21.00
21.30
22.00
22.30
23.00
23.30
Világhíradó
23:31 - 00:02
Záróhíradó
00:02 - 00:12
Időjárás-jelentés
00:12 - 00:20
Ma éjszaka
00:20 - 01:05
Ma éjszaka
01:05 - 02:00
Ma éjszaka
02:00 - 03:00
Ma éjszaka
03:00 - 04:00
Ma éjszaka
04:00 - 05:00
Ma éjszaka
05:00 - 06:00
Híradó
06:00 - 06:30
MEGNÉZEM
Nemzeti Sporthíradó
06:30 - 06:38
Időjárás-jelentés
06:38 - 06:45
Világhíradó
06:45 - 07:00
Híradó
07:00 - 07:15
Nemzeti Sporthíradó
07:15 - 07:20
Időjárás-jelentés
07:20 - 07:30
Hírek
07:30 - 07:33
Ma reggel
07:33 - 08:00
Híradó
08:00 - 08:10
Nemzeti Sporthíradó
08:10 - 08:15
Időjárás-jelentés
08:15 - 08:20
Ma reggel
08:20 - 08:30
Hírek
08:30 - 08:33
Ma reggel
08:33 - 09:00
Híradó
09:00 - 09:20
Időjárás-jelentés
09:20 - 09:22
Ma délelőtt
09:22 - 09:30
Hírek
09:30 - 09:33
Ma délelőtt
09:33 - 10:00
Híradó
10:00 - 10:10
Nemzeti Sporthíradó
10:10 - 10:20
Időjárás-jelentés
10:20 - 10:22
Ma délelőtt
10:22 - 10:30
Hírek
10:30 - 10:33
Summa
10:33 - 10:53
Ma délelőtt
10:53 - 11:00
Híradó
11:00 - 11:20
Időjárás-jelentés
11:20 - 11:22
Ma délelőtt
11:22 - 11:30
Hírek
11:30 - 11:33
Család'25
11:33 - 11:53
Ma délelőtt
11:53 - 12:01
Híradó
12:01 - 12:38
Nemzeti Sporthíradó
12:38 - 12:45
Időjárás-jelentés
12:45 - 12:50
Ma délután
12:50 - 13:00
Híradó
13:00 - 13:20
Időjárás-jelentés
13:20 - 13:22
Ma délután
13:22 - 13:30
Hírek
13:30 - 13:33
Ma délután
13:33 - 14:00
Híradó
14:00 - 14:20
Időjárás-jelentés
14:20 - 14:22
Ma délután
14:22 - 14:30
Hírek
14:30 - 14:33
Család'25
14:33 - 14:53
Ma délután
14:53 - 15:00
Híradó
15:00 - 15:20
Időjárás-jelentés
15:20 - 15:22
Ma délután
15:22 - 15:30
Hírek
15:30 - 15:33
Kárpát-medence
15:33 - 15:50
Ma délután
15:50 - 15:52
Kárpát-medence
15:52 - 16:00
Híradó
16:00 - 16:15
Időjárás-jelentés
16:15 - 16:20
Ma délután
16:20 - 16:30
Hírek
16:30 - 16:33
Magyarország ma
16:33 - 17:00
Híradó
17:00 - 17:10
Időjárás-jelentés
17:10 - 17:15
Ma délután
17:15 - 17:45
Agenda
17:45 - 18:00
Híradó
18:00 - 18:29
Nemzeti Sporthíradó
18:29 - 18:35
Időjárás-jelentés
18:35 - 18:45
Ma este
18:45 - 19:00
Időjárás-jelentés
19:00 - 19:04
Világhíradó
19:04 - 19:25
Időjárás-jelentés
19:25 - 19:30
Híradó
19:30 - 20:20
Nemzeti Sporthíradó
20:20 - 20:25
Időjárás-jelentés
20:25 - 20:35
Ma este
20:35 - 21:00
Híradó
21:00 - 21:20
Időjárás-jelentés
21:20 - 21:22
V4 Híradó
21:22 - 21:30
Világhíradó
21:30 - 22:00
Híradó
22:00 - 22:20
Nemzeti Sporthíradó
22:20 - 22:30
Időjárás-jelentés
22:30 - 22:35
Ma éjjel
22:35 - 23:00
Híradó
23:00 - 23:15
Angol nyelvű hírek
23:15 - 23:19
Német nyelvű hírek
23:19 - 23:22
Orosz nyelvű hírek
23:22 - 23:26
Kínai nyelvű hírek
23:26 - 23:31
Világhíradó
23:31 - 00:02
Jazz Akusztik
23:20 - 00:25
Ismerős Arcok koncert
00:25 - 01:45
Jazz Akusztik
01:45 - 02:50
Kulisszák mögött - az A38 hajón
02:50 - 03:45
Tóth Vera X Nemes Márton - Múlt - Jelen - Jövő
03:45 - 05:00
A kockásfülű nyúl I.
05:00 - 05:05
Hát (m)ilyenek az állatok...
05:05 - 05:10
Vízipók-Csodapók III.
05:10 - 05:20
Mesélj nekem!
05:20 - 05:30
Frakk, a macskák réme IV.
05:30 - 05:35
Kiváncsi Fáncsi
05:35 - 05:45
Kukori és Kotkoda II.
05:45 - 05:50
Sebaj Tóbiás II.
05:50 - 06:00
Varjúdombi mesék
06:00 - 06:10
MEGNÉZEM
Agi Bagi III.
06:10 - 06:20
Agi Bagi III.
06:20 - 06:30
Bob, a mester XX.
06:30 - 06:40
Bob, a mester XX.
06:40 - 06:55
Lám, a láma
06:55 - 07:20
Ici - pici cicák III.
07:20 - 07:25
Ici - pici cicák III.
07:25 - 07:30
Ici - pici cicák III.
07:30 - 07:35
Ünneplőben
07:35 - 07:40
Peppa malac
07:40 - 07:45
Peppa malac
07:45 - 07:50
Szuperdínók
07:50 - 08:00
Bubbi Guppik IV.
08:00 - 08:25
A bűvös körhinta II.
08:25 - 08:40
A bűvös körhinta II.
08:40 - 08:50
M2 matricák - Igaz vagy hamis?
08:50 - 08:55
Derítsük ki
08:55 - 09:10
Ünneplőben
09:10 - 09:15
Edmond és Lucy II.
09:15 - 09:25
Edmond és Lucy II.
09:25 - 09:40
Tickety Toc II.
09:40 - 09:50
Tickety Toc II.
09:50 - 10:00
Lila Teknőc kalandjai
10:00 - 10:10
Lila Teknőc kalandjai
10:10 - 10:20
Merülj, Olly merülj! II.
10:20 - 10:40
Peppa malac VII.
10:40 - 10:45
Tickety Toc II.
10:45 - 10:55
Tickety Toc II.
10:55 - 11:05
Nina és Olga
11:05 - 11:15
M2 matricák - Gyerekjáték
11:15 - 11:25
A Fikszik
11:25 - 11:30
Pettson és Findus 1 II.
11:30 - 11:40
Pettson és Findus 1 II.
11:40 - 11:55
Süsü, a sárkány kalandjai
11:55 - 12:25
Alvin és a mókusok V.
12:25 - 12:35
Dzsungelbanda - Mentés indul! II.
12:35 - 12:50
Dzsungelbanda - Mentés indul! II.
12:50 - 13:00
Rúnák
13:00 - 13:20
Cápamentő küldetés 1.
13:20 - 13:50
Pat, a kutya
13:50 - 14:00
Moncsicsik II.
14:00 - 14:10
Moncsicsik II.
14:10 - 14:25
MeteoHeroes - Együtt a Földért! II.
14:25 - 14:35
MeteoHeroes - Együtt a Földért! II.
14:35 - 14:50
A csillagtallérok
14:50 - 15:50
Kérem a következőt II.
15:50 - 16:00
Mézga Aladár különös kalandjai
16:00 - 16:30
Szómiszó
16:30 - 16:34
Betűvető
16:34 - 16:35
M2 matricák - Igaz vagy hamis?
16:35 - 16:45
Ünneplőben
16:45 - 16:50
Süsü, a sárkány kalandjai
16:50 - 17:20
ATHLETICUS - Állati sportolók II.
17:20 - 17:22
ATHLETICUS - Állati sportolók II.
17:22 - 17:24
ATHLETICUS - Állati sportolók II.
17:24 - 17:25
Alvin és a mókusok V.
17:25 - 17:40
Nyuszi suli - Az Aranytojás őrzői
17:40 - 18:55
Ranger Rob III.
18:55 - 19:05
A reformkor nagyjai I.
19:05 - 19:14
ATHLETICUS - Állati sportolók II.
19:14 - 19:15
ATHLETICUS - Állati sportolók II.
19:15 - 19:20
Milo I.
19:20 - 19:30
M2 matricák - Baltazár-bazár
19:30 - 19:40
M2 matricák - Négyzetgyök
19:40 - 19:50
Dúdoló
19:50 - 19:52
Rímerdő versfilmek
19:52 - 19:54
Ünneplőben
19:54 - 20:00
Akusztik
20:00 - 21:05
A Dal - húsvéti válogatás
21:05 - 22:15
Akusztik
22:15 - 23:20
Akusztik
23:20 - 00:20
Egy falusi plébános naplója
23:19 - 01:15
Lara választása I./173.
01:15 - 02:00
Rex Kanadában V./3.
02:00 - 02:45
Divat & dizájn
02:45 - 03:10
Noé barátai
03:10 - 03:35
Rondó
03:35 - 04:05
Agapé
04:05 - 04:55
Édes anyanyelvünk
04:55 - 05:05
Kárpáti Krónika
05:05 - 05:55
Himnusz
05:55 - 05:58
Mindennapi
05:58 - 06:00
Híradó
06:00 - 06:30
MEGNÉZEM
Nemzeti Sporthíradó
06:30 - 06:35
Időjárás-jelentés
06:35 - 06:40
Pollenjelentés
06:40 - 06:50
Vers mindenkinek
06:50 - 06:51
Családi kör
06:51 - 07:40
Itthon vagy!
07:40 - 07:50
Neked szól!
07:50 - 07:55
Kereszt-Tények
07:55 - 08:05
De őszintén!
08:05 - 08:15
Lét-Ige - protestáns magazin
08:15 - 08:40
Isten kezében
08:40 - 09:05
Agapé mini
09:05 - 09:10
Katolikus krónika
09:10 - 09:35
Találkozás
09:35 - 09:55
Időjárás-jelentés
09:55 - 09:56
Templomaink
09:56 - 10:00
Római katolikus szentmise közvetítése
10:00 - 11:30
Nagyvárad katolikus kincsei
11:30 - 12:00
Kapcsoljuk Rómát!
12:00 - 12:25
Agenda plusz
12:25 - 12:27
Jó ebédhez szól a nóta
12:27 - 12:50
Magyar népmesék V.
12:50 - 13:00
Húsvéti üzenetek
13:00 - 13:25
Ízőrzők - Tematikus epizódok
13:25 - 13:50
Katyi
13:50 - 15:20
Magyar népmesék IV.
15:20 - 15:25
Húsvéti üzenetek
15:25 - 15:50
Egy Perc Híradó
15:50 - 15:55
Időjárás-jelentés
15:55 - 15:58
SzerencsePerc
15:58 - 16:00
Hatoslottó sorsolás
16:00 - 16:05
Delta
16:05 - 16:30
Dinasztiák I./5.
16:30 - 17:25
Borbás Marcsi szakácskönyve
17:25 - 17:55
Mindennapi
17:55 - 18:00
Híradó
18:00 - 18:25
Nemzeti Sporthíradó
18:25 - 18:35
Időjárás-jelentés
18:35 - 18:39
Pollenjelentés
18:39 - 18:45
A fekete város 3.
18:45 - 19:45
Magyarország, szeretlek!
19:45 - 21:00
Szent Ferenc 1.
21:00 - 22:35
Pio atya 1.
22:35 - 00:20
Labdarúgás
23:30 - 01:20
Kosárlabda
01:20 - 03:10
Jégkorong
03:10 - 05:15
DVSC
05:15 - 05:40
Női labdarúgó magazin
05:40 - 06:10
MEGNÉZEM
Vízilabda
06:10 - 07:30
Góóóól!
07:30 - 08:25
Vízilabda
08:25 - 09:40
Vízilabda magazin
09:40 - 09:55
Vízilabda
09:55 - 11:15
Profil különkiadás - Dárdai Bence és családja
11:15 - 11:50
Forma-1 - Időmérő edzés
11:50 - 13:00
Labdarúgás
13:00 - 13:15
Labdarúgás
13:15 - 15:15
Labdarúgás
15:15 - 15:30
Labdarúgás
15:30 - 15:45
Labdarúgás
15:45 - 17:45
Labdarúgás
17:45 - 18:00
Forma-1 - Pilótaparádé
18:00 - 18:25
M4 Sport stúdió
18:25 - 19:00
Forma 1 - Futam
19:00 - 20:55
M4 Sport stúdió
20:55 - 21:15
Forma 2 - Főfutam
21:15 - 22:30
Vízilabda
22:30 - 23:45
Röplabda
23:45 - 01:40
MÜPART 2022
23:40 - 01:15
Agenda
01:15 - 01:25
Könyvjelző - Takaró Mihály műsora
01:25 - 01:55
Kontúr
01:55 - 02:35
Mesterember leszek
02:35 - 03:05
Kunszt - Mindent a szemnek!
03:05 - 03:30
Szakcsi Jazzszínpad
03:30 - 03:45
A Nagyok
03:45 - 04:10
Magyar Krónika
04:10 - 04:40
Szerelmes földrajz
04:40 - 05:05
Delta
05:05 - 05:30
Novum
05:30 - 06:00
Kontúr
06:00 - 06:50
MEGNÉZEM
Pannonia 3 keréken
06:50 - 07:15
Promenád
07:15 - 07:50
Agenda
07:50 - 08:05
Fülszöveg
08:05 - 08:30
Magyar Krónika
08:30 - 09:05
Evangélium
09:05 - 09:30
Püspökkenyér
09:30 - 10:00
A jó pásztor - Tours-i Szent Márton élete
10:00 - 11:00
Európa elfeledett zarándokútjai
11:00 - 12:00
Agenda plusz
12:00 - 12:01
Klasszikusok a Zeneakadémiáról
12:01 - 12:55
Opera Cafe
12:55 - 13:20
Szakcsi Jazzszínpad
13:20 - 13:35
Mesék a takarásból
13:35 - 13:50
M5 História röviden
13:50 - 14:00
Agenda plusz
14:00 - 14:05
Petényi Katalin filmrendező, forgatókönyvíró, művészettörténész
14:05 - 15:00
A Nagyok
15:00 - 15:35
Jézus és...
15:35 - 16:35
Erdei utakon
16:35 - 17:00
Agenda plusz
17:00 - 17:05
Szerelmes földrajz
17:05 - 17:35
Multiverzum
17:35 - 18:05
Rejtélyes XX. század
18:05 - 18:40
Agenda
18:40 - 19:00
Monte Cristo grófja I./2.
19:00 - 20:30
Kunszt - Mindent a szemnek!
20:30 - 21:00
Húsvéti ünnepi hangverseny
21:00 - 22:35
Szent Péter esernyője
22:35 - 00:05
Főpróba
23:30 - 00:05
Magyar világ
00:05 - 00:35
Itthon vagy!
00:35 - 00:55
Vers mindenkinek
00:55 - 00:58
Himnusz
00:58 - 01:00
Híradó
01:00 - 01:15
Időjárás-jelentés
01:15 - 01:20
Angol nyelvű hírek
01:20 - 01:25
Agapé
01:25 - 02:15
Egy éjszaka Erdélyben
02:15 - 03:35
A magyar csárdás 6.
03:35 - 04:05
Magyar klasszikusok új köntösben
04:05 - 04:35
Magyar történelmi arcképcsarnok
04:35 - 04:50
Álmok álmodói
04:50 - 05:00
Híradó
05:00 - 05:15
Időjárás-jelentés
05:15 - 05:17
Angol nyelvű hírek
05:17 - 05:20
Német nyelvű hírek
05:20 - 05:23
Orosz nyelvű hírek
05:23 - 05:25
Kínai nyelvű hírek
05:25 - 05:30
Édes anyanyelvünk
05:30 - 05:35
Itthon vagy!
05:35 - 05:55
Élő egyház
05:55 - 06:15
MEGNÉZEM
Esély
06:15 - 06:40
Világ
06:40 - 07:05
Opera Cafe
07:05 - 07:35
Időjárás-jelentés
07:35 - 07:38
Novum
07:38 - 08:05
Noé barátai
08:05 - 08:35
A Nagyok
08:35 - 09:05
Ízőrzők
09:05 - 09:40
Borbás Marcsi szakácskönyve
09:40 - 10:10
Itthon vagy!
10:10 - 10:30
Főmenü
10:30 - 11:25
Vers mindenkinek
11:25 - 11:30
A nagyharsányi református templom
11:30 - 11:45
Skanzen örökség filmek
11:45 - 12:40
A hét műtárgya
12:40 - 12:45
Szép hazánk, Magyarország!
12:45 - 12:55
Névjegyek
12:55 - 13:00
Híradó
13:00 - 13:20
Időjárás-jelentés
13:20 - 13:21
Agenda plusz
13:21 - 13:25
Magyarország ma
13:25 - 13:50
Álmok álmodói
13:50 - 14:00
Forma 2 - Sprintfutam
14:00 - 15:15
Forma 2 - Főfutam
15:15 - 16:50
Röplabda
16:50 - 19:05
Labdarúgás
19:05 - 21:00
Női labdarúgó magazin
21:00 - 21:30
Pecatúra
21:30 - 22:00
Szép hazánk, Magyarország!
22:00 - 22:10
Tolcsvay László: Magyar Mise - Új Magyar Rapszódia
22:10 - 23:30
Agapé
23:30 - 00:25
Televíziós vásárlási műsorablak
00:00 - 01:00
Hazahúzó
01:00 - 02:00
Radar ráadás
02:00 - 02:20
Háttérkép
02:20 - 03:00
Vetítő: A látogató
03:00 - 04:00
Vezércikk - Olvasunk a sorok között
04:00 - 05:00
Televíziós vásárlási műsorablak
05:00 - 06:00
Mozgásban
06:00 - 07:00
MEGNÉZEM
Híradó
07:00 - 07:30
Svenk
07:30 - 08:00
Globál
08:00 - 09:00
Front
09:00 - 10:00
Televíziós vásárlási műsorablak
10:00 - 11:00
Szélesvásznú történelem
11:00 - 12:00
Híradó
12:00 - 12:30
Pikk
12:30 - 13:00
Szent Péter esernyője
13:00 - 15:00
Híradó
15:00 - 15:30
Paláver
15:30 - 17:00
Híradó
17:00 - 17:30
Radar ráadás
17:30 - 18:00
Célpont különkiadás
18:00 - 19:00
Sajtóklub
19:00 - 20:00
Csörte
20:00 - 21:00
Bayer show
21:00 - 22:00
Híradó
22:00 - 22:30
Riasztás
22:30 - 23:30
Jard
23:30 - 00:00
Hazahúzó
23:25 - 00:25
Civil a pályán
00:25 - 01:45
Heti világhíradó
01:45 - 02:05
Europeo
02:05 - 02:30
700-as klub
02:30 - 02:55
Fő az egészség percek
02:55 - 03:05
Vidám Vasárnap
03:05 - 05:00
Hazahúzó
05:00 - 06:00
Televíziós vásárlási műsorablak
06:00 - 06:20
MEGNÉZEM
Új Mezőgazdasági Magazin
06:20 - 07:05
#Bochkor
07:05 - 08:30
MediaShop
08:30 - 09:15
Szókincs
09:15 - 09:30
MediaShop
09:30 - 10:15
Kultúrtipp
10:15 - 10:30
MediaShop
10:30 - 11:00
Vidám Vasárnap
11:00 - 13:00
Életre fel
13:00 - 13:30
Heti világhíradó
13:30 - 13:50
Klinika
13:50 - 14:20
Szépség Akció
14:20 - 17:00
Fórum
17:00 - 17:25
ATV Híradó
17:25 - 18:00
Fórum
18:00 - 18:30
ATV Híradó
18:30 - 19:00
Heti Napló Sváby Andrással
19:00 - 20:25
#Bochkor
20:25 - 21:50
#Bochkor
21:50 - 23:30
Hazahúzó
23:30 - 00:30
Tenisz
22:45 - 01:15
Tenisz
01:15 - 03:45
Labdarúgás
03:45 - 06:00
AEW
06:00 - 07:00
MEGNÉZEM
Labdarúgás
07:00 - 09:00
Labdarúgás
09:00 - 11:00
Labdarúgás
11:00 - 13:30
Labdarúgás
13:30 - 15:30
Labdarúgás
15:30 - 17:30
Labdarúgás
17:30 - 19:30
Labdarúgás
19:30 - 21:30
Labdarúgás
21:30 - 23:30
Tenisz
23:30 - 02:00
Fit Info
22:00 - 05:00
Box Warrior - Ferencz Virág
05:00 - 06:00
Gerinctorna - Várszegi Lilla
06:00 - 07:00
MEGNÉZEM
Alakforma - Barta Peti
07:00 - 08:00
Fit 4 Life
08:00 - 08:55
Fit percek
08:55 - 09:00
Gyerektorna - Csiki Rebeka
09:00 - 09:50
Step by step
09:50 - 10:00
Port de Bras - Holly Hanson
10:00 - 11:00
Body Force - Szabó Péter
11:00 - 12:00
Jóga - Diószegi Ádám
12:00 - 13:00
Senior torna - Csiki Rebeka
13:00 - 13:50
Fit percek
13:50 - 14:00
Fit Blast - Bagyinszki Anikó
14:00 - 14:55
Step by step
14:55 - 15:00
Táncolj az egészségért
15:00 - 15:55
Fit 4 You
15:55 - 16:00
Páros jóga - Fekete Tímea
16:00 - 16:55
Capoeira Aerobik - Bagyinszki Anikó
16:55 - 17:55
Kritikus részek tornája - Csiki Rebeka
17:55 - 18:50
TabAda
18:50 - 19:25
Stretching - Borsos Marci
19:25 - 19:50
Step by step
19:50 - 19:55
Zsírégető alakforma - Lőrincz Ernő
19:55 - 20:50
Fit 4 You
20:50 - 21:00
BoxTeam a szobádban
21:00 - 21:55
Fit percek
21:55 - 00:00
Cool Weekend
00:00 - 01:00
Cool Weekend
01:00 - 02:00
Cool Weekend
02:00 - 03:00
Cool Weekend
03:00 - 04:00
Cool Weekend
04:00 - 05:00
Cool Weekend
05:00 - 06:00
Cool Weekend
06:00 - 07:00
MEGNÉZEM
Cool Weekend
07:00 - 08:00
Cool Weekend
08:00 - 09:00
Cool Weekend
09:00 - 10:00
Cool Weekend
10:00 - 11:00
Cool Weekend
11:00 - 12:00
Cool Weekend
12:00 - 13:00
Cool Weekend
13:00 - 14:00
Cool Weekend
14:00 - 15:00
Cool Weekend
15:00 - 16:00
Cool Weekend
16:00 - 17:00
Cool Weekend
17:00 - 18:00
Cool Weekend
18:00 - 19:00
Cool Weekend
19:00 - 20:00
Cool Weekend
20:00 - 21:00
Cool Weekend
21:00 - 22:00
Cool Weekend
22:00 - 23:00
Cool Weekend
23:00 - 00:00
Lángoló jég
22:05 - 00:05
Hegylakó 2. - A visszatérés
00:05 - 01:50
Kill Bill 2.
01:50 - 03:55
Killing Eve - Megszállottak viadala III./4.
03:55 - 04:40
Killing Eve - Megszállottak viadala III./5.
04:40 - 05:25
Ultimate Countdown: Top Ten I./5.
05:25 - 05:35
Ultimate Countdown: Top Ten I./6.
05:35 - 05:45
Ultimate Countdown: Top Ten I./7.
05:45 - 06:00
Close Up I./25.
06:00 - 06:35
MEGNÉZEM
Close Up I./8.
06:35 - 07:05
Ultimate Countdown: Top Ten I./6.
07:05 - 07:20
Ultimate Countdown: Top Ten I./7.
07:20 - 07:35
Én, Frankenstein
07:35 - 09:15
Sabrina
09:15 - 11:50
Hotel Transylvania 2. - Ahol még mindig szörnyen jó
11:50 - 13:35
Kellékfeleség
13:35 - 15:50
Pancser police
15:50 - 18:10
Richie Rich - Rosszcsont beforr
18:10 - 20:00
Dennis, a komisz
20:00 - 21:50
Bad Boys 2. - Már megint a rosszfiúk
21:50 - 00:40
KrizShow
23:50 - 01:00
ATV Classic
01:00 - 01:55
700-as klub
01:55 - 02:20
Vidám Vasárnap
02:20 - 03:55
Hit és Élet 59.
03:55 - 04:30
Heti világhíradó
04:30 - 05:00
700-as klub
05:00 - 05:30
Fő az egészség
05:30 - 06:00
Hazahúzó
06:00 - 07:00
MEGNÉZEM
Szókincs
07:00 - 07:20
Kultúrtipp
07:20 - 07:35
Új Mezőgazdasági Magazin
07:35 - 08:15
MediaShop
08:15 - 08:35
Fő az egészség percek
08:35 - 08:50
Superbook
08:50 - 09:15
Jimi kalandjai
09:15 - 09:30
Jimi kalandjai
09:30 - 09:50
Jimi kalandjai
09:50 - 10:10
Klinika
10:10 - 10:30
MediaShop
10:30 - 15:25
Heti világhíradó
15:25 - 15:55
Henrik angyalai
15:55 - 17:00
ATV Classic
17:00 - 18:00
Klinika
18:00 - 18:20
Esti Frizbi Hajdú Péterrel
18:20 - 19:25
Esti Frizbi Hajdú Péterrel
19:25 - 20:55
AradiVarga Show
20:55 - 21:55
AradiVarga Show
21:55 - 22:55
Hazahúzó
22:55 - 23:50
Editor
23:50 - 00:50
Gattaca
23:05 - 01:15
NCIS: Los Angeles XIV./4.
01:15 - 02:10
NCIS: Los Angeles XIV./5.
02:10 - 02:50
NCIS: Los Angeles XIV./6.
02:50 - 04:00
Teleshop
04:00 - 06:40
MEGNÉZEM
NCIS XVII./7.
06:40 - 07:40
NCIS XVII./8.
07:40 - 08:35
NCIS XVII./9.
08:35 - 09:30
Idétlen időkig
09:30 - 11:40
Nagyon vadon
11:40 - 13:20
Nagyon vadon 2.
13:20 - 14:55
Nagyon vadon 3.
14:55 - 16:35
Szellemirtók II.
16:35 - 18:55
Hirtelen 30
18:55 - 21:00
Jumanji: A következő szint
21:00 - 23:30
Szellemirtók
23:30 - 01:45
Mr. Bean: A rajzfilmsorozat I./52.
00:00 - 00:15
Mr. Bean: A rajzfilmsorozat I./52.
00:15 - 00:25
Mr. Bean: A rajzfilmsorozat I./52.
00:25 - 00:45
Csillagközi Ella I./52.
00:45 - 00:55
Csillagközi Ella I./52.
00:55 - 01:05
Csillagközi Ella I./52.
01:05 - 01:20
Csillagközi Ella I./52.
01:20 - 01:30
Csillagközi Ella I./52.
01:30 - 01:50
Békavári uraság és barátai I./52.
01:50 - 02:00
Békavári uraság és barátai I./52.
02:00 - 02:15
Békavári uraság és barátai I./52.
02:15 - 02:25
Békavári uraság és barátai I./52.
02:25 - 02:35
Békavári uraság és barátai I./52.
02:35 - 02:55
Mr. Bean: A rajzfilmsorozat I./52.
02:55 - 03:05
Mr. Bean: A rajzfilmsorozat I./52.
03:05 - 03:20
Mr. Bean: A rajzfilmsorozat I./52.
03:20 - 03:30
Mr. Bean: A rajzfilmsorozat I./52.
03:30 - 03:50
Csillagközi Ella I./52.
03:50 - 04:00
Csillagközi Ella I./52.
04:00 - 04:10
Csillagközi Ella I./52.
04:10 - 04:25
Csillagközi Ella I./52.
04:25 - 04:35
Csillagközi Ella I./52.
04:35 - 04:55
Békavári uraság és barátai I./52.
04:55 - 05:05
Békavári uraság és barátai I./52.
05:05 - 05:15
Békavári uraság és barátai I./52.
05:15 - 05:30
Békavári uraság és barátai I./52.
05:30 - 05:40
Békavári uraság és barátai I./52.
05:40 - 06:00
Grizzy és a lemmingek I./78.
06:00 - 06:05
Grizzy és a lemmingek I./78.
06:05 - 06:10
MEGNÉZEM
Grizzy és a lemmingek I./78.
06:10 - 06:25
Grizzy és a lemmingek I./78.
06:25 - 06:35
Grizzy és a lemmingek I./78.
06:35 - 06:40
SuperThings: Kaboom City riválisai - Kazoom Power I./26.
06:40 - 06:55
Mr. Bean: A rajzfilmsorozat I./52.
06:55 - 07:05
Mr. Bean: A rajzfilmsorozat II./52.
07:05 - 07:25
Mr. Bean: A rajzfilmsorozat II./52.
07:25 - 07:35
Mr. Bean: A rajzfilmsorozat II./52.
07:35 - 07:55
Csak lazán Scooby-Doo! II./26.
07:55 - 08:20
Csak lazán Scooby-Doo! II./26.
08:20 - 08:50
Lamput III./47.
08:50 - 08:55
Lamput III./47.
08:55 - 09:05
Lamput IV./37.
09:05 - 09:10
Lamput IV./37.
09:10 - 09:25
Batwheels II./40.
09:25 - 09:35
Batwheels II./40.
09:35 - 09:55
Alice és Lewis II./52.
09:55 - 10:05
Alice és Lewis II./52.
10:05 - 10:25
Barney világa I./52.
10:25 - 10:35
Barney világa I./52.
10:35 - 10:55
A Tom és Jerry-show V./39.
10:55 - 11:00
A Tom és Jerry-show V./39.
11:00 - 11:05
A Tom és Jerry-show II./78.
11:05 - 11:20
A Tom és Jerry-show II./78.
11:20 - 11:30
A Tom és Jerry-show II./78.
11:30 - 11:35
A Tom és Jerry-show I./52.
11:35 - 11:55
Grizzy és a lemmingek IV./78.
11:55 - 12:00
Grizzy és a lemmingek IV./78.
12:00 - 12:05
Grizzy és a lemmingek IV./78.
12:05 - 12:20
Grizzy és a lemmingek IV./78.
12:20 - 12:25
Grizzy és a lemmingek IV./78.
12:25 - 12:35
Grizzy és a lemmingek IV./78.
12:35 - 12:40
Grizzy és a lemmingek IV./78.
12:40 - 12:50
Lamput III./47.
12:50 - 13:00
Mr. Bean: A rajzfilmsorozat I./52.
13:00 - 13:10
Mr. Bean: A rajzfilmsorozat I./52.
13:10 - 13:25
Mr. Bean: A rajzfilmsorozat I./52.
13:25 - 13:35
Mr. Bean: A rajzfilmsorozat I./52.
13:35 - 13:55
Mr. Bean: A rajzfilmsorozat I./52.
13:55 - 14:05
Mr. Bean: A rajzfilmsorozat I./52.
14:05 - 14:20
Lamput III./47.
14:20 - 14:30
Barney világa I./52.
14:30 - 14:40
Barney világa I./52.
14:40 - 14:50
Lu és a Bogár Brancs: Rövidfilmek I./25.
14:50 - 15:00
Alice és Lewis I./52.
15:00 - 15:10
Alice és Lewis I./52.
15:10 - 15:30
Batwheels I./40.
15:30 - 15:40
Batwheels I./40.
15:40 - 16:00
Csak lazán Scooby-Doo! I./26.
16:00 - 16:30
Lamput III./47.
16:30 - 16:33
Lamput III./47.
16:33 - 16:38
Lamput III./47.
16:38 - 16:43
Lamput III./47.
16:43 - 16:45
Lamput III./47.
16:45 - 17:00
Mr. Bean: A rajzfilmsorozat II./52.
17:00 - 17:10
Mr. Bean: A rajzfilmsorozat II./52.
17:10 - 17:25
Mr. Bean: A rajzfilmsorozat II./52.
17:25 - 17:35
Mr. Bean: A rajzfilmsorozat II./52.
17:35 - 17:55
Grizzy és a lemmingek II./78.
17:55 - 18:00
Grizzy és a lemmingek II./78.
18:00 - 18:10
Grizzy és a lemmingek II./78.
18:10 - 18:25
Grizzy és a lemmingek II./78.
18:25 - 18:30
Grizzy és a lemmingek II./78.
18:30 - 18:35
Grizzy és a lemmingek II./78.
18:35 - 18:45
SuperThings: Kaboom City riválisai - Kazoom Power I./26.
18:45 - 19:00
Csak lazán Scooby-Doo! II./26.
19:00 - 19:25
Csak lazán Scooby-Doo! II./26.
19:25 - 19:55
Mr. Bean: A rajzfilmsorozat I./52.
19:55 - 20:05
Mr. Bean: A rajzfilmsorozat I./52.
20:05 - 20:25
Mr. Bean: A rajzfilmsorozat I./52.
20:25 - 20:35
Mr. Bean: A rajzfilmsorozat I./52.
20:35 - 20:55
Grizzy és a lemmingek I./78.
20:55 - 21:00
Grizzy és a lemmingek I./78.
21:00 - 21:05
Grizzy és a lemmingek I./78.
21:05 - 21:20
Grizzy és a lemmingek II./78.
21:20 - 21:25
Grizzy és a lemmingek II./78.
21:25 - 21:35
Grizzy és a lemmingek II./78.
21:35 - 21:40
Grizzy és a lemmingek II./78.
21:40 - 21:45
Batwheels : Íme a csapat! I./24.
21:45 - 22:00
Batwheels I./40.
22:00 - 22:10
Batwheels I./40.
22:10 - 22:25
Batwheels I./40.
22:25 - 22:35
Batwheels II./40.
22:35 - 22:50
Tapsi Hapsi brigádja II./40.
22:50 - 23:05
Tapsi Hapsi brigádja II./40.
23:05 - 23:20
Tapsi Hapsi brigádja II./40.
23:20 - 23:30
Tapsi Hapsi brigádja II./40.
23:30 - 23:45
Mr. Bean: A rajzfilmsorozat I./52.
23:45 - 23:55
Mr. Bean: A rajzfilmsorozat I./52.
23:55 - 00:15
Gumball csodálatos világa I./14.
23:55 - 00:05
Gumball csodálatos világa I./15.
00:05 - 00:25
Gumball csodálatos világa III./3.
00:25 - 00:35
Gumball csodálatos világa III./4.
00:35 - 00:55
Gumball csodálatos világa III./6.
00:55 - 01:05
Gumball csodálatos világa III./5.
01:05 - 01:20
Gumball csodálatos világa III./7.
01:20 - 01:30
Gumball csodálatos világa III./8.
01:30 - 01:50
Gumball csodálatos világa III./9.
01:50 - 02:00
Gumball csodálatos világa VI./30.
02:00 - 02:10
Gumball csodálatos világa VI./32.
02:10 - 02:25
Gumball csodálatos világa VI./33.
02:25 - 02:35
Gumball csodálatos világa VI./34.
02:35 - 02:55
Gumball csodálatos világa VI./35.
02:55 - 03:05
Gumball csodálatos világa VI./36.
03:05 - 03:20
Gumball csodálatos világa VI./41.
03:20 - 03:30
Gumball csodálatos világa VI./39.
03:30 - 03:50
Gumball csodálatos világa VI./31.
03:50 - 04:00
Gumball csodálatos világa II./21.
04:00 - 04:10
Gumball csodálatos világa II./22.
04:10 - 04:30
Gumball csodálatos világa II./23.
04:30 - 04:40
Gumball csodálatos világa II./24.
04:40 - 04:55
Gumball csodálatos világa II./25.
04:55 - 05:05
Gumball csodálatos világa II./26.
05:05 - 05:25
Gumball csodálatos világa II./27.
05:25 - 05:35
Lamput III./2.
05:35 - 05:40
Gumball csodálatos világa II./28.
05:40 - 06:00
Totál Drámaráma III./1.
06:00 - 06:10
MEGNÉZEM
Totál Drámaráma III./2.
06:10 - 06:25
Totál Drámaráma III./3.
06:25 - 06:35
Totál Drámaráma III./4.
06:35 - 06:50
Gumball csodálatos világa VI./9.
06:50 - 07:05
Gumball csodálatos világa VI./10.
07:05 - 07:20
Gumball csodálatos világa VI./11.
07:20 - 07:30
Gumball csodálatos világa VI./14.
07:30 - 07:50
Gumball csodálatos világa VI./15.
07:50 - 08:00
Gumball csodálatos világa VI./26.
08:00 - 08:20
Vadócok I./36.
08:20 - 08:30
Vadócok I./37.
08:30 - 08:45
Vadócok I./38.
08:45 - 09:00
Vadócok I./39.
09:00 - 09:15
Tini titánok, harcra fel! IX./8.
09:15 - 09:25
Tini titánok, harcra fel! VIII./9.
09:25 - 09:46
Tapsi Hapsi és barátai IV./3.
09:46 - 09:50
Tapsi Hapsi és barátai I./17.
09:50 - 10:05
Tapsi Hapsi és barátai VI./4.
10:05 - 10:20
Tapsi Hapsi és barátai III./6.
10:20 - 10:40
Tapsi Hapsi és barátai V./9.
10:40 - 10:50
Tapsi Hapsi és barátai I./20.
10:50 - 11:05
Tapsi Hapsi és barátai I./16.
11:05 - 11:20
Tapsi Hapsi és barátai I./31.
11:20 - 11:35
Tapsi Hapsi és barátai V./10.
11:35 - 11:50
Tapsi Hapsi és barátai IV./5.
11:50 - 12:00
Tapsi Hapsi és barátai V./3.
12:00 - 12:10
Új bolondos dallamok I./3.
12:10 - 12:25
Macitesók II./34.
12:25 - 12:55
Vadócok III./7.
12:55 - 13:05
Vadócok III./8.
13:05 - 13:20
Vadócok III./9.
13:20 - 13:30
Vadócok III./10.
13:30 - 13:50
Tini titánok, harcra fel! IX./8.
13:50 - 14:00
Tini titánok, harcra fel! V./26.
14:00 - 14:20
Tini titánok, harcra fel! IV./17.
14:20 - 14:25
Tini titánok harcra fel! VI./13.
14:25 - 14:45
Gumball csodálatos világa IV./28.
14:45 - 14:55
Gumball csodálatos világa IV./29.
14:55 - 15:15
Gumball csodálatos világa IV./30.
15:15 - 15:25
Gumball csodálatos világa IV./31.
15:25 - 15:45
Totál Drámaráma III./25.
15:45 - 15:50
Totál Drámaráma III./26.
15:50 - 16:10
Totál Drámaráma III./29.
16:10 - 16:20
Totál Drámaráma III./30.
16:20 - 16:35
Macitesók II./34.
16:35 - 17:00
Vadócok II./2.
17:00 - 17:10
Vadócok II./40.
17:10 - 17:25
Tini titánok, harcra fel! IX./8.
17:25 - 17:40
Tini titánok, harcra fel! VI./42.
17:40 - 17:55
Tini titánok, harcra fel! III./27.
17:55 - 18:05
Tini titánok, harcra fel! VIII./9.
18:05 - 18:15
Lamput III./18.
18:15 - 18:25
Gumball csodálatos világa V./27.
18:25 - 18:40
Gumball csodálatos világa V./28.
18:40 - 18:55
Gumball csodálatos világa V./30.
18:55 - 19:05
Gumball csodálatos világa V./35.
19:05 - 19:25
Vadócok IV./30.
19:25 - 19:35
Vadócok IV./36.
19:35 - 19:50
Vadócok IV./38.
19:50 - 20:00
Vadócok IV./39.
20:00 - 20:20
Totál Drámaráma II./48.
20:20 - 20:30
Totál Drámaráma II./49.
20:30 - 20:45
Totál Drámaráma II./50.
20:45 - 20:55
Totál Drámaráma II./51.
20:55 - 21:10
Gumball csodálatos világa V./15.
21:10 - 21:25
Gumball csodálatos világa V./19.
21:25 - 21:35
Gumball csodálatos világa V./12.
21:35 - 21:50
Gumball csodálatos világa V./26.
21:50 - 22:00
Gumball csodálatos világa V./18.
22:00 - 22:20
Gumball csodálatos világa V./14.
22:20 - 22:30
Gumball csodálatos világa V./11.
22:30 - 22:45
Gumball csodálatos világa I./16.
22:45 - 22:55
Gumball csodálatos világa I./17.
22:55 - 23:05
Gumball csodálatos világa I./18.
23:05 - 23:25
Gumball csodálatos világa I./19.
23:25 - 23:35
Gumball csodálatos világa I./20.
23:35 - 23:55
Gumball csodálatos világa I./21.
23:55 - 00:05
Family Guy XXII./3.
00:00 - 00:30
Family Guy XXII./4.
00:30 - 01:00
Family Guy XXII./5.
01:00 - 01:30
Archer XIV./1.
01:30 - 02:00
Archer XIV./2.
02:00 - 02:30
Archer XIV./3.
02:30 - 03:00
Archer XIV./4.
03:00 - 03:30
Archer XIV./5.
03:30 - 04:00
Archer XIV./6.
04:00 - 04:30
SpongyaBob KockaNadrág I./2.
04:30 - 05:00
SpongyaBob KockaNadrág XI./231.
05:00 - 05:30
SpongyaBob KockaNadrág XI./232.
05:30 - 05:59
Kísértetek II./13.
06:00 - 06:30
MEGNÉZEM
Kísértetek II./14.
06:30 - 07:00
SpongyaBob KockaNadrág XI./238.
07:00 - 07:30
SpongyaBob KockaNadrág XI./240.
07:30 - 08:00
SpongyaBob KockaNadrág XI./241.
08:00 - 08:30
SpongyaBob KockaNadrág I./2.
08:30 - 09:00
SpongyaBob KockaNadrág I./3.
09:00 - 09:30
Kung Fu Panda: A rendkívüliség legendája III./23.
09:30 - 10:00
Kung Fu Panda: A rendkívüliség legendája III./24.
10:00 - 10:30
Kung Fu Panda: A rendkívüliség legendája III./25.
10:30 - 11:00
Kung Fu Panda: A rendkívüliség legendája III./26.
11:00 - 11:30
Kung Fu Panda: A rendkívüliség legendája III./27.
11:30 - 12:00
A Madagaszkár Pingvinjei III./6.
12:00 - 12:30
A Madagaszkár Pingvinjei III./7.
12:30 - 13:00
A Madagaszkár Pingvinjei III./8.
13:00 - 13:30
A Madagaszkár Pingvinjei III./9.
13:30 - 14:00
A Madagaszkár Pingvinjei III./10.
14:00 - 14:30
Bob szereti Abisholát IV./6.
14:30 - 15:00
Bob szereti Abisholát IV./7.
15:00 - 15:25
Bob szereti Abisholát IV./8.
15:25 - 15:50
Bob szereti Abisholát IV./9.
15:50 - 16:10
Bob szereti Abisholát IV./10.
16:10 - 16:35
Az ifjú Sheldon VI./2.
16:35 - 17:05
Az ifjú Sheldon VI./3.
17:05 - 17:35
Az ifjú Sheldon VI./4.
17:35 - 18:00
Az ifjú Sheldon VI./5.
18:00 - 18:25
Az ifjú Sheldon VI./6.
18:25 - 19:00
Kísértetek II./17.
19:00 - 19:30
Kísértetek II./18.
19:30 - 20:00
Litkai Gergely: Home Office 1. rész
20:00 - 21:00
Litkai Gergely: Home Office 2. rész
21:00 - 22:00
South Park IV./6.
22:00 - 22:30
South Park IV./11.
22:30 - 23:00
South Park IV./12.
23:00 - 23:30
South Park IV./13.
23:30 - 00:00
355
23:00 - 01:25
CSI: Miami helyszínelők III./13.
01:25 - 02:30
CSI: Miami helyszínelők III./14.
02:30 - 03:30
CSI: Miami helyszínelők III./15.
03:30 - 05:00
CSI: A helyszínelők XIV./5.
05:00 - 06:00
CSI: A helyszínelők XIV./6.
06:00 - 06:55
MEGNÉZEM
CSI: A helyszínelők XIV./7.
06:55 - 07:50
Szívek szállodája II./22.
07:50 - 08:50
Szívek szállodája III./1.
08:50 - 09:45
A mi kis falunk III./7.
09:45 - 10:35
A mi kis falunk III./8.
10:35 - 11:35
A mi kis falunk III./9.
11:35 - 12:40
A mi kis falunk III./10.
12:40 - 13:40
A mi kis falunk III./11.
13:40 - 14:40
A mi kis falunk III./12.
14:40 - 15:45
Kegyetlen bánásmód
15:45 - 17:50
Keresd a nőt!
17:50 - 20:15
Egy cipőben
20:15 - 23:00
Jenny esküvője
23:00 - 00:55
Csináld magad okosságok
00:00 - 00:21
Futuris
00:21 - 00:27
Futuris
00:27 - 00:30
Te tudtad?
00:30 - 00:57
Da Vinci
00:57 - 01:00
Te tudtad?
01:00 - 01:30
Te tudtad?
01:30 - 02:00
Te tudtad?
02:00 - 02:24
Da Vinci
02:24 - 02:30
Te tudtad?
02:30 - 03:00
Te tudtad?
03:00 - 03:30
Ausztál állatmentők
03:30 - 03:51
Ausztál állatmentők
03:51 - 04:15
Állati menedék
04:15 - 04:36
Állati menedék
04:36 - 05:00
Siyaya - Kalandozz velünk!
05:00 - 05:24
Siyaya - Kalandozz velünk!
05:24 - 05:51
Sprinter Galore, a szuperhős
05:51 - 05:57
Da Vinci Találmány Labor
05:57 - 06:00
Fixik
06:00 - 06:09
Kreatív csodák
06:09 - 06:15
MEGNÉZEM
Kreatív csodák
06:15 - 06:24
Elzárás
06:24 - 06:39
Hopi, a világugró
06:39 - 06:54
Zoe és Milo
06:54 - 07:03
Zoe és Milo
07:03 - 07:09
Darwin és Newts
07:09 - 07:21
Fenn a kéz!
07:21 - 07:24
Addison
07:24 - 07:39
Kosmix
07:39 - 07:45
Kosmix
07:45 - 07:48
Smorph és az áram
07:48 - 07:54
Smorph és az áram
07:54 - 08:00
Bitz és Bob
08:00 - 08:15
Tudod-e?
08:15 - 08:30
Dr. Panda
08:30 - 08:39
Kreatív csodák
08:39 - 08:45
Kreatív csodák
08:45 - 08:48
Kreatív csodák
08:48 - 09:00
Darwin és Newts
09:00 - 09:15
Bitz és Bob - Te jössz most!
09:15 - 09:18
Bitz és Bob - Te jössz most!
09:18 - 09:24
Bitz és Bob
09:24 - 09:36
Bitz és Bob
09:36 - 09:48
Fantasztikus kalandok
09:48 - 10:09
Sprinter Galore, a szuperhős
10:09 - 10:15
Zoe és Milo
10:15 - 10:21
Zoe és Milo
10:21 - 10:30
Hopi, a világugró
10:30 - 10:45
MeteoHeroes-Együtt a Földért!
10:45 - 10:51
MeteoHeroes-Együtt a Földért!
10:51 - 10:57
MeteoHeroes-Együtt a Földért!
10:57 - 11:09
Tegyünk a bolygónkért
11:09 - 11:15
Tegyünk a bolygónkért
11:15 - 11:27
Állati kölyök
11:27 - 11:48
Csak nem egy találmány?
11:48 - 12:09
Elzárás
12:09 - 12:21
Elzárás
12:21 - 12:33
Hű, ez elképesztő!
12:33 - 13:00
A mélység
13:00 - 13:21
Sprinter Galore, a szuperhős
13:21 - 13:27
Sprinter Galore, a szuperhős
13:27 - 13:30
Ikerdokik bevetésen
13:30 - 14:00
44 csacska macska
14:00 - 14:12
Ókori mókák
14:12 - 14:15
Bajnokok a világ körül
14:15 - 14:30
TudományosRobbanás
14:30 - 14:33
TudományosRobbanás
14:33 - 14:39
Bajillionaires
14:39 - 15:00
Smorph és az áram
15:00 - 15:03
Smorph és az áram
15:03 - 15:09
Hogyan csináld jól
15:09 - 15:27
Sprinter Galore, a szuperhős
15:27 - 15:33
Fantasztikus kalandok
15:33 - 15:54
Állati felfordulás
15:54 - 15:57
Állati felfordulás
15:57 - 16:00
Állati felfordulás
16:00 - 16:03
Állati Show
16:03 - 16:15
Állati Show
16:15 - 16:27
Vidám fickók - a középkorban
16:27 - 16:30
Ifjú állatorvosok
16:30 - 16:57
mathXplosion
16:57 - 17:00
mathXplosion
17:00 - 17:30
TornászCsillagok
17:30 - 17:51
Da Vinci Találmány Labor
17:51 - 18:00
Bear Grylls bemutatja: Út a csúcsra
18:00 - 18:24
Bear Grylls bemutatja: Út a csúcsra
18:24 - 18:45
Jégcsillagok
18:45 - 19:15
Fedezzük fel a világűrt!
19:15 - 19:39
Csodálatos állatbarátok
19:39 - 20:27
Állati felfordulás
20:27 - 20:30
Állati felfordulás
20:30 - 20:33
Játékvilág (A szüleim garázsában)
20:33 - 21:00
Csináld magad okosságok
21:00 - 21:21
Futuris
21:21 - 21:24
Futuris
21:24 - 21:30
Csináld magad okosságok
21:30 - 21:51
Futuris
21:51 - 21:54
Futuris
21:54 - 22:00
Te tudtad?
22:00 - 22:24
Újítások
22:24 - 22:30
Te tudtad?
22:30 - 22:54
Újítások
22:54 - 23:00
Fedezzük fel a világűrt!
23:00 - 23:21
Fedezzük fel a világűrt!
23:21 - 23:42
Te tudtad? - Válogatás
23:42 - 23:54
Te tudtad? - Válogatás
23:54 - 00:00
Ghostforce 13.
00:00 - 00:25
Ghostforce 14.
00:25 - 00:45
Ghostforce 15.
00:45 - 01:10
Tini drón osztag 5.
01:10 - 01:30
Tini drón osztag 6.
01:30 - 01:50
Tini drón osztag 7.
01:50 - 02:15
Békaland 14.
02:15 - 02:35
Békaland 15.
02:35 - 02:55
Békaland 16.
02:55 - 03:20
Ghostforce 19.
03:20 - 03:40
Ghostforce 20.
03:40 - 04:05
Viking suli 9.
04:05 - 04:25
Viking suli 10.
04:25 - 04:50
Békaland 19.
04:50 - 05:10
Békaland 20.
05:10 - 05:35
Fiú, Lány, stb. 137.
05:35 - 05:45
Bonbon és Bentley 64.
05:45 - 05:50
Bonbon és Bentley 65.
05:50 - 06:00
Miraculous Katicabogár és Fekete Macska kalandjai 71.
06:00 - 06:25
MEGNÉZEM
Miraculous Katicabogár és Fekete Macska kalandjai 73.
06:25 - 06:55
Miraculous Katicabogár és Fekete Macska kalandjai 65.
06:55 - 07:25
Miraculous Katicabogár és Fekete Macska kalandjai 66.
07:25 - 07:55
Miraculous Katicabogár és Fekete Macska kalandjai 67.
07:55 - 08:25
Miraculous Katicabogár és Fekete Macska kalandjai 70.
08:25 - 08:55
Miraculous - Katicabogár és Fekete Macska kalandjai 96.
08:55 - 09:25
Miraculous - Katicabogár és Fekete Macska kalandjai 88.
09:25 - 09:55
Miraculous - Katicabogár és Fekete Macska kalandjai 97.
09:55 - 10:25
Miraculous - Katicabogár és Fekete Macska kalandjai 99.
10:25 - 10:55
Miraculous - Katicabogár és Fekete Macska kalandjai 90.
10:55 - 11:25
Miraculous - Katicabogár és Fekete Macska kalandjai 93.
11:25 - 11:55
Miraculous - Katicabogár és Fekete Macska kalandjai 115.
11:55 - 12:25
Miraculous - Katicabogár és Fekete Macska kalandjai 114.
12:25 - 12:55
Miraculous - Katicabogár és Fekete Macska kalandjai 115.
12:55 - 13:25
Miraculous - Katicabogár és Fekete Macska kalandjai 116.
13:25 - 13:55
Miraculous - Katicabogár és Fekete Macska kalandjai 117.
13:55 - 14:25
Miraculous - Katicabogár és Fekete Macska kalandjai 118.
14:25 - 14:55
Katica és Fekete Macska kalandjai a világ körül: Az idő peremén
14:55 - 15:55
Miraculous - Katicabogár és Fekete Macska kalandjai 134.
15:55 - 16:25
Miraculous - Katicabogár és Fekete Macska kalandjai 133.
16:25 - 16:55
Miraculous - Katicabogár és Fekete Macska kalandjai 135.
16:55 - 17:25
Miraculous - Katicabogár és Fekete Macska kalandjai 136.
17:25 - 17:55
Miraculous - Katicabogár és Fekete Macska kalandjai 118.
17:55 - 18:25
Miraculous - Katicabogár és Fekete Macska kalandjai 120.
18:25 - 18:55
Miraculous - Katicabogár és Fekete Macska kalandjai 119.
18:55 - 19:25
Miraculous - Katicabogár és Fekete Macska kalandjai 120.
19:25 - 19:55
Miraculous - Katicabogár és Fekete Macska kalandjai 131.
19:55 - 20:30
Waverly hely: Az új varázslók 6.
20:30 - 21:00
Waverly hely: Az új varázslók 7.
21:00 - 21:35
Ayla 8.
21:35 - 22:15
Raven otthona 21.
22:15 - 22:45
Raven otthona 23.
22:45 - 23:15
Jessie 39.
23:15 - 23:45
Jessie 50.
23:45 - 00:05
Színkerék, Csoportok, Játékos hangok
23:51 - 00:02
Zöldségek, Színkerék, Játékidő
00:02 - 00:12
Meselánc, Hód család, Mozgás
00:12 - 00:24
Táncok, Meselánc, Mozgás!
00:24 - 00:36
Táncok, Utazunk!, Hód család
00:36 - 00:47
Játékidő, Színkerék, Mozgás
00:47 - 00:58
Meselánc, Játékidő, Űrbeli kalandorok
00:58 - 01:09
Vár az űr, Vízivilág, Játékidő
01:09 - 01:21
Járművek, Puffy és Tubby, Micsoda látvány
01:21 - 01:31
Állatok Birodalma, Az állatok birodalma, Élet a városban
01:31 - 01:41
Az állatok birodalma, Játszótársak, Vízivilág
01:41 - 01:55
Játékaim, barátaim, Utazunk!, Hód család
01:55 - 02:05
Manó világ, Zöldségek, Múzeumban
02:05 - 02:17
Tudásfa, Puffy és Tubby, Zöldségek
02:17 - 02:29
Vár az űr, Színvarázs, Te mit dolgozol?
02:29 - 02:39
Panni és Fanni, Szafari, Puffy és Tubby
02:39 - 02:51
Tudásfa, Színvarázs, Te mit dolgozol?
02:51 - 03:03
Játékos hangok, Miyu és Litto, Sport, sport, sport
03:03 - 03:15
Játékos hangok, Zöldségek, Játékidő
03:15 - 03:25
Te mit dolgozol?, Utazunk!, Te mit dolgozol?
03:25 - 03:35
Az állatok birodalma, Vár az űr, Zöldségek
03:35 - 03:47
Micsoda látvány, Mozgás, Táncok
03:47 - 03:57
Sport, sport, sport, Az állatok birodalma, Játékidő
03:57 - 04:07
Az állatok birodalma, Utazunk!, Színkerék
04:07 - 04:20
Hód család, Színkerék, Táncok
04:20 - 04:32
Utazunk!, Színkerék, Hód család
04:32 - 04:42
Mozgás, Játékidő, Meselánc
04:42 - 04:54
Meselánc, Mozgás, Táncok
04:54 - 05:06
Utazunk!, Színkerék, Hód család
05:06 - 05:17
Csoportok, Játékos hangok, Múzeumban
05:17 - 05:29
Tudásfa, Csoportok, Színkerék
05:29 - 05:40
Csoportok, Panni és Fanni, Élet a városban
05:40 - 05:50
Tudásfa, Színkerék, Te mit dolgozol?
05:50 - 06:00
Miyu és Litto, Micsoda látvány, Színkerék
06:00 - 06:11
MEGNÉZEM
Csoportok, Napfalva, Cica és a Ceruza
06:11 - 06:24
Kacsa és barátai, Jön, segít a Babacsapat, Napfalva - Sportfalva
06:24 - 06:34
Bolygóugrók, Vízivilág, Sport, sport, sport
06:34 - 06:48
Az állatok birodalma, Vár az űr, Napfalva - Sportfalva
06:48 - 06:58
Kacsa és Pihepuha, Kacsa és barátai, Kaktusz
06:58 - 07:08
Vár az űr, Manó világ, Meselánc
07:08 - 07:22
Hubbi elintézi, Minél magasabbra, annál jobb! /vagy/ Hadd nézzem
07:22 - 07:34
Hop-hop, Minél magasabbra, annál jobb! /vagy/ Hadd nézzem csak!,
07:34 - 07:46
Játékidő, Az állatok birodalma, Mozgás!
07:46 - 07:55
Zack és Ziggy, Margo és Félix, Henry történetei
07:55 - 08:05
Risto Gusto, Meselánc, Játékidő
08:05 - 08:16
Ding Dang Dong, Táncok, Játékidő
08:16 - 08:27
Mi fán terem?, Kacsakalandok, Kukucs, látlak!
08:27 - 08:36
Lola és a Számok, Monika és Rudy 2, Játékos hangok
08:36 - 08:47
Csoportok, Panni és Fanni, Tudásfa
08:47 - 08:58
Kacsakalandok, Afrika, Monica and Rudy
08:58 - 09:08
Állati családom, Puffy és Tubby, Színkerék
09:08 - 09:20
Napfalva, Miyu és Litto, Kacsa és barátai
09:20 - 09:30
Boldog Birodalom, Monica and Rudy, DuckSchool
09:30 - 09:41
Lola és a Számok, Édes otthon, Henry történetei
09:41 - 09:50
ABC - duckBC, Mi fán terem?, Albert megmagyarázza
09:50 - 09:59
Bundás barátok, Formácskák, Körülöttünk a hangok
09:59 - 10:07
Monica and Rudy, Bundás barátok, Henry történetei
10:07 - 10:19
Margo és Félix, Formácskák, Tempo Giusto
10:19 - 10:29
Mi fán terem?, Bundás barátok, Zack és Ziggy
10:29 - 10:37
Kaktusz, Minél magasabbra, annál jobb! /vagy/ Hadd nézzem csak!,
10:37 - 10:48
Mi fán terem?, Cica és a Ceruza, Mimo és Bobo
10:48 - 10:58
Alakul!, DuckSchool, Kolor Klára
10:58 - 11:07
Dínóvilág, Hubbi és barátai, Didi baba
11:07 - 11:18
Időmanók, Állatkert, Mi fán terem?
11:18 - 11:27
Margo és Félix, A Játékok Világa, Sippi Sappi
11:27 - 11:38
Hubbi és barátai, Kacsa és Pihepuha, Napfalva - Sportfalva
11:38 - 11:48
Toby McFly, Világ-bölcsi, Raul
11:48 - 12:01
Bolygóugrók, Az étterem, Hubbi elintézi
12:01 - 12:14
Tűzoltók, Vonat, Kaktusz
12:14 - 12:24
Toby McFly, Didi baba, Alakul!
12:24 - 12:36
Vonat, Leon-ART, Tűzoltók
12:36 - 12:46
Vonat, Hubbi elintézi, Tűzoltók akcióban
12:46 - 12:57
Bolygóugrók, Állatkert, Didi baba
12:57 - 13:12
Tűzoltók, Didi baba, Afrika
13:12 - 13:21
Toby McFly, Didi baba, A Játékok Világa
13:21 - 13:31
Hubbi elintézi, Cica és a Ceruza, ABC - duckBC
13:31 - 13:42
Édes otthon, Kukucs, látlak!, Albert megmagyarázza
13:42 - 13:51
Pixie 2, Finn és Fianna, Kacsa és barátai
13:51 - 14:00
Lola és a Számok, Albert megmagyarázza, Mimo és Bobo
14:00 - 14:10
Cica és a Ceruza, Monica and Rudy, Margo és Félix
14:10 - 14:22
Hubbi és barátai, Monica and Rudy, Pixie 2
14:22 - 14:30
Sippi Sappi, Mi fán terem?, Lola és a Számok
14:30 - 14:39
Időmanók, Albert megmagyarázza, Lola és a Számok
14:39 - 14:48
Mimó and Bobó PLUSZ, Didi baba, Sippi Sappi
14:48 - 15:00
Afrika, Kacsa és barátai, Mimo világa
15:00 - 15:10
Kukucs, látlak!, Mimo és Bobo, Tempo Giusto
15:10 - 15:19
Mozgás!, DuckSchool, Raul
15:19 - 15:30
Zack és Ziggy, Mimó and Bobó PLUSZ, Jön, segít a Babacsapat
15:30 - 15:43
Kacsakalandok, Monica and Rudy, Kacsakalandok
15:43 - 15:54
Tűzoltók, Cubie, DuckSchool
15:54 - 16:04
Lola és a Számok, Hubbi és barátai, Cubie
16:04 - 16:13
Tűzoltók, Körülöttünk a hangok, Risto Gusto
16:13 - 16:23
Kukucs, látlak!, Risto Gusto, Kukucs, látlak!
16:23 - 16:34
Zack és Ziggy, Hubbi és barátai, Időmanók
16:34 - 16:44
Kacsakalandok, Körülöttünk a hangok, Raul
16:44 - 16:53
Sippi Sappi, Lola és a Számok, Sippi Sappi
16:53 - 17:05
Afrika, Hop-hop, Mimo és Bobo
17:05 - 17:14
Kukucs, látlak!, Mozgás!, Afrika
17:14 - 17:23
Lola és a Számok, Mozgás!, Afrika
17:23 - 17:32
Mimo és Bobo, Kukucs, látlak!, Hop-hop
17:32 - 17:42
Monika és Rudy 2, Mi fán terem?, Monica and Rudy
17:42 - 17:52
Alakul!, Édes otthon, Időmanók
17:52 - 17:58
Minél magasabbra, annál jobb! /vagy/ Hadd nézzem csak!, Cica és
17:58 - 18:12
Albert megmagyarázza, Mini melódiák, Kukucs, látlak!
18:12 - 18:23
Sippi Sappi, Mimo és Bobo, Alakul!
18:23 - 18:33
Albert megmagyarázza, Cica és a Ceruza, Formácskák
18:33 - 18:46
Minél magasabbra, annál jobb! /vagy/ Hadd nézzem csak!, Raul, Ho
18:46 - 18:57
Raul, ABC - duckBC, Kaktusz
18:57 - 19:08
Dínóvilág, Cubie, Kacsakalandok
19:08 - 19:17
Tempo Giusto, Toby McFly, Kacsa és Pihepuha
19:17 - 19:26
Alakul!, Finn és Fianna, Henry történetei
19:26 - 19:37
Hop-hop, Vonat, Lola és a Számok
19:37 - 19:46
Minél magasabbra, annál jobb! /vagy/ Hadd nézzem csak!, Zack és
19:46 - 19:58
Toby McFly, Kukucs, látlak!, Tűzoltók
19:58 - 20:09
Az étterem, Kacsakalandok, Kacsa és barátai
20:09 - 20:19
Vonat, Baba-csapat, Hubbi és barátai
20:19 - 20:32
Kukucs, látlak!, Lola és a Számok, Didi baba
20:32 - 20:43
Didi baba, Mimo és Bobo, Tempo Giusto
20:43 - 20:52
Lola és a Számok, Minél magasabbra, annál jobb! /vagy/ Hadd nézz
20:52 - 21:03
Állatkert, Cubie, Színkerék
21:03 - 21:14
Mozgás, Meselánc, Játékidő
21:14 - 21:26
Kolor Klára, Didi baba, Dínóvilág
21:26 - 21:37
Hód család, Táncok, Színkerék
21:37 - 21:48
Színkerék, Raul, A Játékok Világa
21:48 - 22:00
Az étterem, Baba-csapat, Mimó and Bobó PLUSZ
22:00 - 22:13
India, Puffy és Tubby, Napfalva
22:13 - 22:26
Kacsa és barátai, Világ-bölcsi, Afrika
22:26 - 22:36
Mimo és Bobo, Vízivilág, Hód család
22:36 - 22:46
Manó világ, Játékaim, barátaim, Manó világ
22:46 - 22:57
Sippi Sappi, Monika és Rudy 2, Bundás barátok
22:57 - 23:07
Cica és a Ceruza, Játékos hangok, Miyu és Litto
23:07 - 23:20
Miyu és Litto, Tudásfa, Állati családom
23:20 - 23:31
Édes otthon, Sippi Sappi, Mimo és Bobo
23:31 - 23:38
Mi fán terem?, Miyu és Litto, Tudásfa
23:38 - 23:48
Csoportok, Színvarázs, Micsoda látvány
23:48 - 23:59
Táncok, Meselánc, Játékidő
00:02 - 00:14
Brussels, My Love ?
23:05 - 00:05
News
00:05 - 01:05
Brussels, My Love ?
01:05 - 02:05
News
02:05 - 03:05
Brussels, My Love ?
03:05 - 04:05
News
04:05 - 05:05
Brussels, My Love ?
05:05 - 06:05
News
06:05 - 07:05
MEGNÉZEM
Brussels, My Love ?
07:05 - 08:05
News
08:05 - 09:05
Brussels, My Love ?
09:05 - 10:05
News
10:05 - 11:05
Brussels, My Love ?
11:05 - 12:05
News
12:05 - 13:05
Brussels, My Love ?
13:05 - 14:05
News
14:05 - 15:05
Brussels, My Love ?
15:05 - 16:05
News
16:05 - 16:46
QATAR 365
16:46 - 17:05
Brussels, My Love ?
17:05 - 18:05
News
18:05 - 19:05
Brussels, My Love ?
19:05 - 20:05
News
20:05 - 21:05
Brussels, My Love ?
21:05 - 23:05
News
23:05 - 00:05
Pontyhorgászat a MIVARDI-val
00:00 - 00:30
TopMix
00:30 - 01:00
JETFISH
01:00 - 01:30
Körös-körül Reviczkyvel 2. kalandozás
01:30 - 02:00
Takács Viktor- Vadászok Országos Szakmai versenye 1. rész
02:00 - 02:30
Takács Viktor- Vadászok Országos Szakmai versenye 2. rész
02:30 - 03:00
Vadászláz
03:00 - 03:30
CarpZoom
03:30 - 04:00
Bokor Károly
04:00 - 04:30
Horgászat határok nélkül
04:30 - 05:00
A zsákmány nyomában
05:00 - 05:30
A zsákmány nyomában
05:30 - 06:00
VI. Porta-Portya Géberjénben
06:00 - 06:30
MEGNÉZEM
Fókuszban a horgászat
06:30 - 07:00
Angling International Live 2024. Budapest
07:00 - 07:30
Dudi Bait
07:30 - 08:00
Feedermánia
08:00 - 08:30
Óriások között 2. rész
08:30 - 09:00
Fishmine S3 6. Sió
09:00 - 09:30
Gyékényesi óriások 1.rész
09:30 - 10:00
Gyékényesi óriások 2.rész
10:00 - 10:30
DAIWA
10:30 - 11:00
CarpZoom
11:00 - 11:30
Az új legyező horgász
11:30 - 12:00
Dudi Bait
12:00 - 12:30
TopMix
12:30 - 13:00
JETFISH
13:00 - 13:30
Körös-körül Reviczkyvel 2. kalandozás
13:30 - 14:00
Takács Viktor- Vadászok Országos Szakmai versenye 1. rész
14:00 - 14:30
Takács Viktor- Vadászok Országos Szakmai versenye 2. rész
14:30 - 15:00
Vadászláz
15:00 - 15:30
Hodula Fishing
15:30 - 16:00
Hodula Fishing
16:00 - 16:30
Pontyszínház
16:30 - 17:00
Fishmine S3 7. Rába
17:00 - 17:30
Fókuszban a horgászat
17:30 - 18:00
Guided with Mark 19. rész
18:00 - 18:30
Halmi Péter Pál
18:30 - 19:00
Takács Viktor
19:00 - 19:30
Feedermánia
19:30 - 20:00
Dudi Bait
20:00 - 20:30
IX. Hethland Kupa
20:30 - 21:00
SEDO Fishing
21:00 - 21:30
VI. Porta-Portya Géberjénben
21:30 - 22:00
Vadvilág
22:00 - 22:30
Némethy András
22:30 - 23:00
Közlegények
23:00 - 23:30
Közlegények
23:30 - 00:00
Szépséges gyilkosság
23:45 - 01:40
A szerelem epizódjai
01:40 - 04:45
Titokzatos nyár
04:45 - 06:20
MEGNÉZEM
Elfeledett levelek
06:20 - 08:15
Édenkertünk Írországban: Szerelmi körhinta
08:15 - 10:15
Különös megmentő
10:15 - 12:10
Túlélni a vadont
12:10 - 14:00
Expasik kutyái
14:00 - 15:55
Édenkertünk Írországban: Játék a tűzzel
15:55 - 17:55
Elég a vadnyugatból!
17:55 - 20:00
A szemtanú nyomában
20:00 - 22:15
A vér kötelez
22:15 - 00:00
300
22:45 - 01:00
Coriolanus
01:00 - 05:45
Sztrogoff Mihály
05:45 - 07:30
MEGNÉZEM
Állati jó kekszek
07:30 - 09:30
Dumb és Dumber: Dilibogyók 2
09:30 - 11:15
Asterix és Obelix: Isten óvja Britanniát!
11:15 - 13:30
Vén csontok
13:30 - 15:25
Tintaszív
15:25 - 17:40
Artúr király
17:40 - 20:00
Artúr király: A kard legendája
20:00 - 22:45
300 - A birodalom hajnala
22:45 - 00:45
Bérgyilkosok viadala
23:40 - 01:35
Elborult elme
01:35 - 03:00
Te jössz!
03:00 - 04:35
Műsorszünet
04:35 - 05:30
Bonanza- Embrerrablás
05:30 - 06:15
MEGNÉZEM
Bonanza- A Vándorló Banda
06:15 - 07:15
Bonanza- A Bánya
07:15 - 08:20
Bonanza- Az Udvarlás
08:20 - 09:20
Bonanza- Menekülés Ponderosára
09:20 - 10:30
Dinoszaurusz projekt
10:30 - 12:05
A Nagy Sóstó kalózai
12:05 - 13:50
Lincoln testőre
13:50 - 15:55
Ketten az egyben
15:55 - 17:45
A marathon
17:45 - 20:00
Van barátod?
20:00 - 21:55
Panama
21:55 - 23:55
Rejtekhely
23:55 - 01:55
A rémület fészke
23:40 - 01:35
Géppisztolyos prédikátor
01:35 - 03:35
A testőr
03:35 - 05:05
Close Up I./25.
05:05 - 05:35
Ultimate Countdown: Top Ten I./9.
05:35 - 05:45
Zoom In - The Boss Baby 2: Family Business
05:45 - 06:00
Zoom In I./9.
06:00 - 06:10
MEGNÉZEM
Zoom In - Thor: Love and Thunder
06:10 - 06:20
Ultimate Countdown: Top Ten I./7.
06:20 - 06:35
Close Up I./8.
06:35 - 07:05
Paddington
07:05 - 08:50
Édes november
08:50 - 11:20
Nicsak, ki beszél még!
11:20 - 12:55
Szellemirtók
12:55 - 15:15
A másik Boleyn lány
15:15 - 17:35
Csokoládé
17:35 - 20:00
Barátság extrákkal
20:00 - 22:00
Alkonyattól pirkadatig
22:00 - 00:05
Szökésben
23:05 - 01:30
Doors
01:30 - 03:50
Mutáns mutánsok támadása
03:50 - 05:10
Close Up I./16.
05:10 - 05:35
Ultimate Countdown: Top Ten I./5.
05:35 - 05:45
Ultimate Countdown: Top Ten I./1.
05:45 - 06:00
Zoom In - Don't Look Up
06:00 - 06:10
MEGNÉZEM
Z Mester - Ip Man nyomában
06:10 - 08:10
Rendőrsztori
08:10 - 10:10
Zsoldoskatona
10:10 - 12:25
King Kong
12:25 - 15:15
Gyilkosság az Orient expresszen
15:15 - 17:55
Air America
17:55 - 20:00
Vér és csont
20:00 - 21:45
Aki bújt, aki nem
21:45 - 23:35
Néma bosszú
23:35 - 01:15
Tetthely - Dortmund 15.
23:05 - 01:00
Tetthely - Dortmund 16.
01:00 - 02:45
Rebecca 2.
02:45 - 05:30
Sommerdahl bűntények V./2.
05:30 - 06:30
MEGNÉZEM
Sommerdahl bűntények V./3.
06:30 - 07:30
Vera - A megszállott nyomozó XI./1.
07:30 - 09:20
Vera - A megszállott nyomozó XI./2.
09:20 - 11:15
Vera - A megszállott nyomozó XI./3.
11:15 - 13:05
Vera - A megszállott nyomozó XI./4.
13:05 - 15:00
Brokenwood titkai X./5.
15:00 - 16:55
Brokenwood titkai X./6.
16:55 - 18:55
Kisvárosi gyilkosságok V./3.
18:55 - 21:00
Kisvárosi gyilkosságok V./4.
21:00 - 23:05
Tetthely - Dortmund 16.
23:05 - 01:00
Nagyjainkról
22:25 - 01:05
Pirkadat
01:05 - 05:52
Reggeli Ima
05:52 - 05:55
Pirkadat
05:55 - 07:00
MEGNÉZEM
Híradó
07:00 - 07:15
Pirkadat
07:15 - 08:00
Híradó
08:00 - 08:15
Pirkadat
08:15 - 09:00
Híradó
09:00 - 09:15
Pirkadat
09:15 - 10:00
Istenek Órája
10:00 - 11:00
Híradó
11:00 - 11:15
Magyar Változat
11:15 - 12:00
Híradó
12:00 - 12:15
Építészkorzó
12:15 - 12:45
Szentföldi Szent Helyek Üzenete
12:45 - 13:00
Híradó
13:00 - 13:15
Kívánságszolgálat
13:15 - 15:00
Híradó
15:00 - 15:15
Külpolitikai Kitekintő
15:15 - 16:00
Híradó
16:00 - 16:15
Heti LibaZsír
16:15 - 17:00
Nagyjainkról
17:00 - 19:00
Magyar Változat
19:00 - 20:00
Híradó
20:00 - 20:15
Idegennyelvű Híradó
20:15 - 20:55
Híres Magyarok nyomában
20:55 - 21:40
Pirkadat
21:40 - 01:05
Szerelem Klub - Sydney
23:00 - 00:50
Minden percben szerelem
00:50 - 02:30
A szerelem szépségei
02:30 - 04:00
Babaprojekt
04:00 - 05:30
Ösztönző szerelem
05:30 - 07:25
MEGNÉZEM
Só, bors, szerelem
07:25 - 09:15
Mesterségem: Koszorúslány
09:15 - 11:10
A hegyimentők VII./5.
11:10 - 12:05
A hegyimentők VII./6.
12:05 - 13:00
Álomhajó: A Bermudák
13:00 - 15:00
Rosamunde Pilcher: Az ébredés nyara
15:00 - 17:00
Inga Lindström: Válaszd a szerelmet!
17:00 - 19:00
Kórházi cowboy
19:00 - 21:00
Az év esküvője
21:00 - 23:00
Szerelem Klub - Lauren
23:00 - 00:50
Klipkoncertek
22:30 - 02:00
Jazz-kvíz
02:00 - 10:30
MEGNÉZEM
Anzix
10:30 - 10:50
Képről - képre
10:50 - 11:00
Koncertpremier
11:00 - 12:00
Klipkoncertek
12:00 - 13:00
Megnyitottunk!
13:00 - 13:25
Mű, alkotás
13:25 - 13:40
Koncertpremier
13:40 - 14:55
Klipkoncertek
14:55 - 15:30
Jazzbeszéd
15:30 - 16:00
Klipkoncertek
16:00 - 16:45
Koncertpremier
16:45 - 18:00
Klipkoncertek
18:00 - 19:00
Beszéljünk a művészetről!
19:00 - 19:35
Klipkoncertek
19:35 - 21:30
Koncertpremier
21:30 - 23:05
Klipkoncertek
23:05 - 02:00
Rejtélyek Tesz-Vesz Városban II./26.
23:50 - 00:20
Kipper IV./5.
00:20 - 00:30
Thomas, a gőzmozdony XIX./15.
00:30 - 00:41
Thomas, a gőzmozdony XIX./16.
00:41 - 01:00
Bob a Mester I./3.
01:00 - 01:11
Bob a Mester I./4.
01:11 - 01:28
Találd ki, mennyire szeretlek! II./13.
01:28 - 01:44
Eperke legújabb kalandjai IV./10.
01:44 - 02:06
Leo, az ifjú vadőr I./13.
02:06 - 02:17
Leo, az ifjú vadőr I./14.
02:17 - 02:28
Szupernyuszi I./13.
02:28 - 02:35
Szupernyuszi I./14.
02:35 - 02:42
Szupernyuszi I./15.
02:42 - 02:50
Postás Pat - Különleges küldemények II./12.
02:50 - 03:07
Daisy és Ollie II./20.
03:07 - 03:14
Daisy és Ollie II./21.
03:14 - 03:21
Daisy és Ollie II./22.
03:21 - 03:29
Bori I./17.
03:29 - 03:43
Bori I./18.
03:43 - 03:57
Találd ki, mennyire szeretlek! I./11.
03:57 - 04:11
Találd ki, mennyire szeretlek! I./12.
04:11 - 04:24
Thomas, a gőzmozdony XIX./21.
04:24 - 04:37
Bob a Mester I./3.
04:37 - 04:48
Bob a Mester I./4.
04:48 - 05:00
Rejtélyek Tesz-Vesz Városban II./10.
05:00 - 05:24
Találd ki, mennyire szeretlek! II./14.
05:24 - 05:36
Leo, az ifjú vadőr I./33.
05:36 - 05:47
Leo, az ifjú vadőr I./34.
05:47 - 06:00
Bogyó és Babóca II./1.
06:00 - 06:05
Bogyó és Babóca II./2.
06:05 - 06:10
MEGNÉZEM
Bogyó és Babóca II./3.
06:10 - 06:15
Bogyó és Babóca II./4.
06:15 - 06:20
Bogyó és Babóca II./5.
06:20 - 06:25
Bogyó és Babóca II./6.
06:25 - 06:30
Bogyó és Babóca II./7.
06:30 - 06:42
Bing I./7.
06:42 - 06:50
Bing I./8.
06:50 - 06:58
Bing I./9.
06:58 - 07:06
Bing I./10.
07:06 - 07:20
PöttömMag Tilda I./23.
07:20 - 07:27
PöttömMag Tilda I./24.
07:27 - 07:39
Találd ki, mennyire szeretlek! I./13.
07:39 - 07:50
Találd ki, mennyire szeretlek! I./14.
07:50 - 08:01
Találd ki, mennyire szeretlek! I./15.
08:01 - 08:19
Woozle és Pip I./14.
08:19 - 08:25
Leo, az ifjú vadőr I./51.
08:25 - 08:37
Kate és Mim-Mim I./37.
08:37 - 08:49
Boribon I./3.
08:49 - 09:00
Sam és Julia I./39.
09:00 - 09:07
Sam és Julia I./40.
09:07 - 09:18
Irány Okido! I./23.
09:18 - 09:30
Irány Okido! I./24.
09:30 - 09:48
Simon II./14.
09:48 - 09:54
Caillou új kalandjai II./13.
09:54 - 09:59
Caillou új kalandjai II./14.
09:59 - 10:06
Tanulj Timmy-vel! I./25.
10:06 - 10:15
Kicsi Gesztenye Klub III./3.
10:15 - 10:29
Kicsi Gesztenye Klub III./4.
10:29 - 10:47
Majomparádé I./6.
10:47 - 10:55
Sam, a tűzoltó VI./23.
10:55 - 11:10
Postás Pat - Különleges küldemények I./21.
11:10 - 11:28
Pettson és Findusz IV./2.
11:28 - 11:40
Pettson és Findusz IV./3.
11:40 - 11:56
Az Időmanó Kalandjai I./3.
11:56 - 12:03
Doodleboo II./43.
12:03 - 12:08
Doodleboo II./44.
12:08 - 12:13
Doodleboo II./45.
12:13 - 12:21
Irány Okido! I./46.
12:21 - 12:32
Irány Okido! I./47.
12:32 - 12:50
Találd ki, mennyire szeretlek! II./7.
12:50 - 13:01
Bing I./57.
13:01 - 13:08
Bing I./58.
13:08 - 13:16
Bing I./59.
13:16 - 13:23
Bing I./60.
13:23 - 13:36
PöttömMag Tilda II./25.
13:36 - 13:43
PöttömMag Tilda II./26.
13:43 - 13:53
Bogyó és Babóca V./8.
13:53 - 14:00
Kicsi Gesztenye Klub III./11.
14:00 - 14:11
Oswald II./26.
14:11 - 14:28
Majomparádé I./7.
14:28 - 14:37
Sam, a tűzoltó VI./25.
14:37 - 14:52
Kipper VI./13.
14:52 - 15:01
Kipper IV./1.
15:01 - 15:17
Caillou új kalandjai II./15.
15:17 - 15:22
Caillou új kalandjai II./16.
15:22 - 15:32
Leo, az ifjú vadőr I./53.
15:32 - 15:46
PöttömMag Tilda II./17.
15:46 - 15:53
PöttömMag Tilda II./18.
15:53 - 16:04
A hármasikrek I./43.
16:04 - 16:11
A hármasikrek I./44.
16:11 - 16:18
A hármasikrek I./45.
16:18 - 16:28
Ricky Zoom II./11.
16:28 - 16:39
Ricky Zoom II./12.
16:39 - 16:56
Chuggington Pályaudvar V./7.
16:56 - 17:06
Chuggington Pályaudvar V./8.
17:06 - 17:17
Ruff Ruff, Tweet és Dave II./20.
17:17 - 17:32
Grisu I./1.
17:32 - 17:42
Grisu I./2.
17:42 - 18:00
Bogyó és Babóca VI./9.
18:00 - 18:05
Bogyó és Babóca VI./10.
18:05 - 18:10
Bogyó és Babóca VI./11.
18:10 - 18:21
Bing I./64.
18:21 - 18:29
Bing I./65.
18:29 - 18:37
Bing I./66.
18:37 - 18:45
Bing I./67.
18:45 - 18:53
Bing I./68.
18:53 - 19:01
Bing I./69.
19:01 - 19:09
Bing I./70.
19:09 - 19:24
Woozle és Pip I./20.
19:24 - 19:27
Pettson és Findusz III./1.
19:27 - 19:46
Boribon I./10.
19:46 - 19:52
Találd ki, mennyire szeretlek! I./29.
19:52 - 20:03
Találd ki, mennyire szeretlek! I./30.
20:03 - 20:18
Sam és Julia I./41.
20:18 - 20:25
Sam és Julia I./42.
20:25 - 20:39
PöttömMag Tilda II./8.
20:39 - 20:46
PöttömMag Tilda II./9.
20:46 - 20:53
PöttömMag Tilda II./10.
20:53 - 21:05
A hármasikrek I./47.
21:05 - 21:12
A hármasikrek I./48.
21:12 - 21:25
Bogyó és Babóca VI./13.
21:25 - 21:30
Bogyó és Babóca I./1.
21:30 - 21:35
Bogyó és Babóca I./2.
21:35 - 21:44
Bing I./47.
21:44 - 21:51
Bing I./48.
21:51 - 21:58
Bing I./49.
21:58 - 22:05
Bing I./50.
22:05 - 22:19
Boribon I./14.
22:19 - 22:29
Postás Pat - Különleges küldemények II./12.
22:29 - 22:49
Szupernyuszi I./16.
22:49 - 22:56
Szupernyuszi I./17.
22:56 - 23:03
Szupernyuszi I./18.
23:03 - 23:20
Ricky Zoom II./25.
23:20 - 23:32
Ricky Zoom II./26.
23:32 - 23:50
Rejtélyek Tesz-Vesz Városban II./1.
23:50 - 00:20
Dallas VIII./8.
23:45 - 00:45
Dallas VIII./9.
00:45 - 01:45
Mentőhelikopter 31.
01:45 - 02:35
Mentőhelikopter 32.
02:35 - 03:25
Malory Towers I./8.
03:25 - 03:55
Derrick 47.
03:55 - 05:00
Gyilkos ügyek V./21.
05:00 - 05:45
Gyilkos ügyek VI./1.
05:45 - 06:40
MEGNÉZEM
Dallas VIII./10.
06:40 - 07:40
Dallas VIII./11.
07:40 - 08:40
Dallas VIII./12.
08:40 - 09:40
Váratlan utazás III./8.
09:40 - 10:40
Váratlan utazás III./9.
10:40 - 11:40
Váratlan utazás III./10.
11:40 - 12:40
Váratlan utazás III./11.
12:40 - 13:40
Baywatch III./12.
13:40 - 14:35
Baywatch III./13.
14:35 - 15:30
Baywatch III./14.
15:30 - 16:25
Ranger - A védelmező 9.
16:25 - 17:20
Ranger - A védelmező 10.
17:20 - 18:15
Szellemekkel suttogó V./22.
18:15 - 19:10
Szellemekkel suttogó I./1.
19:10 - 20:05
Szellemekkel suttogó I./2.
20:05 - 21:00
Gyilkos elmék V./13.
21:00 - 21:55
Gyilkos elmék V./14.
21:55 - 22:50
Gyilkos elmék V./15.
22:50 - 23:45
Dallas VIII./10.
23:45 - 00:45
Columbo 11.
23:30 - 01:00
Columbo 12.
01:00 - 02:25
Teleproshop 158.
02:25 - 03:25
Keverd újra, Buday! III./13.
03:25 - 03:50
Keverd újra, Buday! I./1.
03:50 - 04:15
Keverd újra, Buday! I./2.
04:15 - 04:40
Keverd újra, Buday! I./3.
04:40 - 05:00
Vacsorakirály 44.
05:00 - 06:00
Összezárva Hajdú Péterrel I./5.
06:00 - 08:00
MEGNÉZEM
Mediashop 205.
08:00 - 13:00
Vacsorakirály 11.
13:00 - 14:00
Vacsorakirály 12.
14:00 - 15:00
Vacsorakirály 13.
15:00 - 16:00
Vacsorakirály 14.
16:00 - 17:00
Van életünk II./7.
17:00 - 18:00
Van életünk II./8.
18:00 - 19:00
Rex Kanadában V./8.
19:00 - 20:00
Rex Kanadában V./9.
20:00 - 21:00
Rex Kanadában V./10.
21:00 - 22:00
Frizbi III./5.
22:00 - 23:00
Columbo 14.
23:00 - 00:30
LEGO Friends: Lányok bevetésen IV./1.
00:00 - 00:10
LEGO Friends: Lányok bevetésen IV./2.
00:10 - 00:25
Apával az élet I./11.
00:25 - 00:35
Apával az élet I./12.
00:35 - 00:45
Apával az élet I./13.
00:45 - 01:00
Wendy és Marine I./33.
01:00 - 01:10
Wendy és Marine I./34.
01:10 - 01:20
Wendy és Marine I./35.
01:20 - 01:35
Nagyon Vadon: Hív a természet I./7.
01:35 - 01:45
Bezzeg az én időmben... I./12.
01:45 - 01:55
Bezzeg az én időmben... I./13.
01:55 - 02:05
Egyszer volt, hol nem volt... a tárgyak I./25.
02:05 - 02:10
Egyszer volt, hol nem volt... a tárgyak I./26.
02:10 - 02:15
Egyszer volt, hol nem volt... a tárgyak I./27.
02:15 - 02:30
Mystery Lane - Londoni rejtélyek I./14.
02:30 - 02:55
Mystery Lane - Londoni rejtélyek I./15.
02:55 - 03:20
Alvin és a mókusok II./18.
03:20 - 03:30
Alvin és a mókusok II./19.
03:30 - 03:45
Egyszer volt, hol nem volt.... a tárgyak I./51.
03:45 - 03:50
Egyszer volt, hol nem volt.... a tárgyak I./52.
03:50 - 04:00
Lego Friends: A következő fejezet I./7.
04:00 - 04:20
Zorro I./26.
04:20 - 04:45
Apával az élet I./3.
04:45 - 04:55
Apával az élet I./4.
04:55 - 05:10
Talking Tom és barátai I./39.
05:10 - 05:20
Talking Tom és barátai I./40.
05:20 - 05:35
Mystery Lane - Londoni rejtélyek I./11.
05:35 - 06:00
Lexi és Lotti - Megbízható detektesók I./6.
06:00 - 06:30
MEGNÉZEM
Molly, a denali lány I./23.
06:30 - 07:00
Alvin és a mókusok II./31.
07:00 - 07:10
Alvin és a mókusok II./32.
07:10 - 07:30
Bébi úr: Vissza a kiságyba III./23.
07:30 - 08:00
Barbie Delfin varázs
08:00 - 09:05
Barbie: Dreamhouse Adventures - A varázslatos hableány rejtélye
09:05 - 10:35
Tűnj el, Unikornis! I./7.
10:35 - 10:45
Tűnj el, Unikornis! I./8.
10:45 - 11:00
Bébi úr: Vissza a kiságyba III./10.
11:00 - 11:30
Bébi úr: Vissza a kiságyba III./11.
11:30 - 12:00
Dinoszter hősei I./40.
12:00 - 12:10
Dinoszter hősei I./41.
12:10 - 12:30
Alvinnn!!! és a mókusok I./31.
12:30 - 12:40
Alvinnn!!! és a mókusok I./32.
12:40 - 13:00
Lego Friends: A következő fejezet - Egy új kezdet
13:00 - 13:50
Tappancs Hotel I./23.
13:50 - 14:00
Tappancs Hotel I./24.
14:00 - 14:10
Tappancs Hotel I./25.
14:10 - 14:20
Tappancs Hotel I./26.
14:20 - 14:35
Dinoszter hősei I./8.
14:35 - 14:45
Dinoszter hősei I./9.
14:45 - 15:00
Locsifecsi Márta III./4.
15:00 - 15:30
Locsifecsi Márta III./5.
15:30 - 16:00
Egyszer volt, hol nem volt... a tárgyak I./29.
16:00 - 16:05
Egyszer volt, hol nem volt... a tárgyak I./30.
16:05 - 16:10
Egyszer volt, hol nem volt... a tárgyak I./31.
16:10 - 16:30
Alvinnn!!! and the Chipmunks III./25.
16:30 - 16:40
Alvinnn!!! and the Chipmunks III./26.
16:40 - 17:00
Állati küldetés IV./18.
17:00 - 17:30
Mystery Lane - Londoni rejtélyek I./15.
17:30 - 18:00
Molly, a denali lány I./24.
18:00 - 18:30
Bébi úr: Vissza a kiságyba III./23.
18:30 - 19:00
Alvinnn!!! and the Chipmunks III./29.
19:00 - 19:10
Alvinnn!!! and the Chipmunks III./30.
19:10 - 19:30
Egyszer volt, hol nem volt.... a tárgyak I./40.
19:30 - 19:35
Egyszer volt, hol nem volt.... a tárgyak I./41.
19:35 - 19:45
Egyszer volt, hol nem volt.... a tárgyak I./42.
19:45 - 20:00
Geronimo Stilton I./15.
20:00 - 20:30
Molly and the Great One
20:30 - 21:35
Talking Tom és barátai IV./1.
21:35 - 21:45
Talking Tom és barátai IV./2.
21:45 - 22:00
Állati küldetés III./6.
22:00 - 22:30
Alvin és a mókusok II./49.
22:30 - 22:40
Alvin és a mókusok II./50.
22:40 - 23:00
Bébi úr: Vissza a kiságyba III./25.
23:00 - 23:30
Locsifecsi Márta VI./5.
23:30 - 00:00
57 másodperc
23:15 - 01:10
Dupla dinamit
01:10 - 03:00
Amikor megállt a Föld
03:00 - 04:50
A majmok bolygója: Forradalom
04:50 - 05:00
Eragon
05:00 - 06:50
MEGNÉZEM
Különösen veszélyes
06:50 - 08:50
Egyiptom istenei
08:50 - 11:15
Jurassic Park 2. - Az elveszett világ
11:15 - 13:45
Az oltalmazó
13:45 - 15:50
Reszkessetek, betörők! 2.: Elveszve New Yorkban
15:50 - 18:15
A függetlenség napja
18:15 - 21:00
Zack Snyder: Az Igazság Ligája
21:00 - 01:50
Vaskabátok
23:00 - 01:25
Szepi és a Szörny
01:25 - 03:00
Rossz társaság
03:00 - 05:10
Elvis
05:10 - 08:15
MEGNÉZEM
Útkeresők
08:15 - 10:15
Jégkorszak: A nagy bumm
10:15 - 12:00
Alvin és a mókusok 2
12:00 - 13:50
Ducobu, elnöki ügy
13:50 - 15:30
Múmiák
15:30 - 17:20
Gagyi mami 2.
17:20 - 19:20
Gru 3
19:20 - 21:00
Nanny McPhee - A varázsdada
21:00 - 23:00
A bűn királynői
23:00 - 01:00
Röhej XXXVI./13.
23:45 - 00:10
Röhej XXXVI./14.
00:10 - 00:30
Röhej XXXVI./15.
00:30 - 00:55
Jersey Shore családi vakáció V./1.
00:55 - 01:45
Jersey Shore családi vakáció V./2.
01:45 - 02:35
Röhej XXVIII./20.
02:35 - 02:55
Röhej XXVIII./21.
02:55 - 03:15
M is for Music
03:15 - 05:59
MTV Top 20
06:00 - 07:15
MEGNÉZEM
M is for Music
07:15 - 10:00
as1one: Az izraeli-palesztin popzenei utazás I./2.
10:00 - 10:45
I Want My MTV II./3.
10:45 - 11:10
MTV Cribs US XVIII./3.
11:10 - 11:35
The Challenge: All Stars III./6.
11:35 - 12:30
The Challenge: All Stars III./7.
12:30 - 13:20
Rajtakapva: Hűtlenek II./11.
13:20 - 14:00
Rajtakapva: Hűtlenek II./12.
14:00 - 14:45
Kamureg VIII./2.
14:45 - 15:25
Kamureg V./11.
15:25 - 16:10
Kamureg V./6.
16:10 - 16:55
Kamureg VI./1.
16:55 - 17:40
Kamureg VI./13.
17:40 - 18:25
Segítség! Eltitkolnak! III./18.
18:25 - 19:05
Segítség! Eltitkolnak! III./19.
19:05 - 19:50
The Challenge: All Stars III./7.
19:50 - 20:40
Röhej XXXV./20.
20:40 - 21:00
Röhej XXXV./21.
21:00 - 21:25
Röhej XXXV./22.
21:25 - 21:45
Röhej XXXVI./16.
21:45 - 22:10
Röhej XXXVI./18.
22:10 - 22:30
Röhej XXXVI./19.
22:30 - 22:50
Röhej XXXVI./20.
22:50 - 23:15
Röhej XXXVI./21.
23:15 - 23:35
Röhej XXXVI./22.
23:35 - 23:55
Röhej XXXVI./23.
23:55 - 00:20
Just Dance! Non-Stop Party Hits
20:00 - 02:00
Today's Top Hits
02:00 - 07:00
MEGNÉZEM
MTV Top 20
07:00 - 09:00
Weekend Hitlist
09:00 - 15:00
MTV's 50 Party Starters
15:00 - 19:00
Totally 10s!
19:00 - 22:00
Fresh Out
22:00 - 23:00
Guess The Year
23:00 - 00:00
Ultimate 90s Playlist!
23:00 - 02:00
90s Mixtape!
02:00 - 05:00
Ultimate 90s Playlist!
05:00 - 08:00
MEGNÉZEM
Girl Power Hour!
08:00 - 09:00
Smells Like... The 90s!
09:00 - 12:00
The Power Of 90s Love!
12:00 - 16:00
Mmm Bop! Perfect Pop
16:00 - 19:00
Top Hits Of 1995!
19:00 - 22:15
Ultimate 90s Playlist!
22:15 - 02:00
Koktél V./9.
00:00 - 01:00
Egy óra.. I./82.
01:00 - 02:00
Muzsika Mix I./13.
02:00 - 04:00
Határtalan 14.
04:00 - 05:00
Tuti Buli Jessyvel IX./9.
05:00 - 06:00
Zenés Barátságok XI./6.
06:00 - 07:00
MEGNÉZEM
Klipválogatás
07:00 - 07:30
Muzsikaszó III./6.
07:30 - 08:00
Lakodalmas IX./10.
08:00 - 09:00
Hungarian pop top klip mix XI./26.
09:00 - 10:00
Koktél V./9.
10:00 - 11:00
Klipválogatás
11:00 - 12:00
Felvidéki Mulatós Show IX./5.
12:00 - 13:00
Házibuli Attilával XIV./5.
13:00 - 14:00
Dana-Dom Nótár Maryvel VI./3.
14:00 - 15:00
Klipválogatás
15:00 - 15:30
Hölgycsokor III./10.
15:30 - 16:00
Nagyfröccs XII./1.
16:00 - 17:00
Fűre lépni Ihos XII./21.
17:00 - 18:00
Zenés randevú Balázs Palival Best of XI./13.
18:00 - 19:00
Lakodalmas IX./10.
19:00 - 20:00
Házibuli Attilával XIV./6.
20:00 - 21:00
Felvidéki Mulatós Show IX./6.
21:00 - 22:00
Dallamokon át Plusz XIII./6.
22:00 - 23:00
Zenepatika Kalyval III./9.
23:00 - 00:00
UFO-akták: Megnyílik az ismeretlen I./3.
00:00 - 01:00
Tényleg így készül?! - USA II./11.
01:00 - 01:30
Tényleg így készül?! - USA II./12.
01:30 - 02:00
Tényleg így készül?! - USA II./13.
02:00 - 02:24
Tényleg így készül?! - USA II./15.
02:24 - 02:48
Dühöngő elemek IX./18.
02:48 - 03:36
Dühöngő elemek IX./19.
03:36 - 04:24
Zord bolygó I./2.
04:24 - 05:12
Elátkozott helyek atlasza I./1.
05:12 - 06:00
Tényleg így készül?! VI./5.
06:00 - 06:30
MEGNÉZEM
Tényleg így készül?! VI./6.
06:30 - 07:00
Tényleg így készül?! VI./7.
07:00 - 07:30
Tényleg így készül?! VI./8.
07:30 - 08:00
A történelem műhelyei I./26.
08:00 - 08:27
A történelem műhelyei I./1.
08:27 - 08:55
Ausztrália a magasból I./3.
08:55 - 10:00
Tényleg így készül?! VI./9.
10:00 - 10:30
Tényleg így készül?! VI./10.
10:30 - 11:00
Tényleg így készül?! VI./11.
11:00 - 11:30
Tényleg így készül?! VI./12.
11:30 - 12:00
A Biblia elveszett kincsei I./6.
12:00 - 13:00
A Biblia elveszett kincsei I./4.
13:00 - 14:00
A Biblia elveszett kincsei I./2.
14:00 - 15:00
A Biblia elveszett kincsei I./3.
15:00 - 16:00
A Biblia elveszett kincsei I./1.
16:00 - 17:00
A Biblia elveszett kincsei I./5.
17:00 - 18:00
Légikatasztrófák XXIV./11.
18:00 - 18:55
Gépóriások II./4.
18:55 - 19:55
Örvényben: A nácik felemelkedése és bukása I./5.
19:55 - 21:00
A történelem roncsai I./3.
21:00 - 22:00
Ezt ne próbáld ki! - Halálos mutatványok David Blaine-nel I./4.
22:00 - 22:50
Elhibázva: A katasztrófa építészei I./8.
22:50 - 23:55
Katasztrófák visszajátszva I./4.
23:55 - 01:00
Dr. Pol állatklinikája XXIII./8.
00:00 - 01:00
Csúcsragadozók I./1.
01:00 - 02:00
Kardszárnyú delfinek a nagy fehércápák ellen
02:00 - 02:48
A világ legnagyobb tigriscápái
02:48 - 03:36
Jaguárok a kajmánok ellen
03:36 - 04:24
Kardszárnyú delfinek: A mélység urai
04:24 - 05:12
A sárkány napja
05:12 - 06:00
Mestersége ragadozó II./2.
06:00 - 07:00
MEGNÉZEM
Kígyók a városban II./2.
07:00 - 08:00
Csúcsragadozók I./5.
08:00 - 09:00
Csúcsragadozók I./4.
09:00 - 10:00
Dr. Pol állatklinikája XXIII./9.
10:00 - 11:00
Dr. Pol állatklinikája XXIII./10.
11:00 - 12:00
Dr. Pol állatklinikája XXI./8.
12:00 - 13:00
Mestersége ragadozó II./2.
13:00 - 14:00
Mestersége ragadozó II./1.
14:00 - 15:00
Mestersége ragadozó I./1.
15:00 - 16:00
Mestersége ragadozó I./2.
16:00 - 17:00
Mestersége ragadozó I./3.
17:00 - 18:00
Mestersége ragadozó II./3.
18:00 - 19:00
Veszedelmes Afrika VI./1.
19:00 - 20:00
Veszedelmes Afrika IV./1.
20:00 - 21:00
Mestersége ragadozó II./3.
21:00 - 22:00
Dr. Pol állatklinikája XXIII./9.
22:00 - 23:00
Dr. Pol állatklinikája XXIII./10.
23:00 - 00:00
SpongyaBob Kockanadrág I./25.
23:55 - 00:25
SpongyaBob Kockanadrág I./26.
00:25 - 00:55
SpongyaBob Kockanadrág I./76.
00:55 - 01:15
Hunter Street: Kölykök póráz nélkül III./4.
01:15 - 01:40
Hunter Street: Kölykök póráz nélkül III./5.
01:40 - 02:00
Kő, Papír Olló I./14.
02:00 - 02:20
Kő, Papír Olló I./15.
02:20 - 02:45
Kő, Papír Olló I./16.
02:45 - 03:05
Szipi & Szuper I./15.
03:05 - 03:25
Szipi & Szuper I./16.
03:25 - 03:50
Szipi & Szuper I./17.
03:50 - 04:10
Szipi & Szuper I./18.
04:10 - 04:35
44 cicus II./47.
04:35 - 04:45
44 cicus II./48.
04:45 - 05:00
Alvinnn! és a mókusok V./12.
05:00 - 05:10
Alvinnn! és a mókusok V./1.
05:10 - 05:35
Alvinnn! és a mókusok V./2.
05:35 - 06:00
Hupikék törpikék I./23.
06:00 - 06:30
MEGNÉZEM
Hupikék törpikék I./24.
06:30 - 07:00
Zokie és Ruby szerint a világ I./14.
07:00 - 07:25
Csillag Patrik műsora I./25.
07:25 - 07:55
Csillag Patrik műsora II./11.
07:55 - 08:25
SpongyaBob Kockanadrág II./17.
08:25 - 08:55
SpongyaBob Kockanadrág II./18.
08:55 - 09:20
SpongyaBob Kockanadrág II./19.
09:20 - 09:50
SpongyaBob Kockanadrág II./21.
09:50 - 10:20
SpongyaBob Kockanadrág II./23.
10:20 - 10:50
SpongyaBob Kockanadrág I./51.
10:50 - 11:00
A Lármás család IV./10.
11:00 - 11:30
A Lármás család IV./13.
11:30 - 12:00
A Lármás család IV./19.
12:00 - 12:25
A Lármás család IV./20.
12:25 - 12:55
A Casagrande család I./17.
12:55 - 13:25
SpongyaBob Kockanadrág II./83.
13:25 - 13:55
SpongyaBob Kockanadrág II./85.
13:55 - 14:20
Csillag Patrik műsora II./2.
14:20 - 14:50
A Thunderman család III./9.
14:50 - 15:20
A Thunderman család III./11.
15:20 - 15:50
A Thunderman család III./15.
15:50 - 16:15
Veszélyes Henry II./10.
16:15 - 16:45
Veszélyes Henry II./11.
16:45 - 17:15
A Lármás család IV./8.
17:15 - 17:40
A Lármás család IV./10.
17:40 - 18:10
A Lármás család IV./13.
18:10 - 18:40
A Lármás család IV./19.
18:40 - 19:05
A Lármás család 212.
19:05 - 19:20
A Lármás család VII./11.
19:20 - 19:45
A Thunderman család II./17.
19:45 - 20:15
A Thunderman család II./18.
20:15 - 20:40
A Thunderman család II./19.
20:40 - 21:10
A Thunderman család II./21.
21:10 - 21:40
Veszélyes Osztag II./15.
21:40 - 22:10
Veszélyes Osztag II./16.
22:10 - 22:35
Az igazi Lármás család I./3.
22:35 - 23:05
Az igazi Lármás család I./4.
23:05 - 23:35
SpongyaBob Kockanadrág I./27.
23:35 - 23:55
SpongyaBob Kockanadrág I./59.
23:55 - 00:25
Szarvas osztag I./5.
23:40 - 00:10
Szarvas osztag I./6.
00:10 - 00:35
Szarvas osztag I./7.
00:35 - 01:00
A Mancs Őrjárat VI./4.
01:00 - 01:20
A Mancs Őrjárat VI./6.
01:20 - 01:45
A Mancs Őrjárat VI./7.
01:45 - 02:05
Láng és a szuperverdák VI./24.
02:05 - 02:25
Láng és a Szuperverdák VII./1.
02:25 - 02:50
Láng és a Szuperverdák VII./2.
02:50 - 03:10
Láng és a Szuperverdák VII./3.
03:10 - 03:30
Láng és a Szuperverdák VII./4.
03:30 - 03:55
Láng és a Szuperverdák VII./5.
03:55 - 04:15
Láng és a Szuperverdák VII./6.
04:15 - 04:40
A Mancs Őrjárat I./4.
04:40 - 05:00
A Mancs Őrjárat I./5.
05:00 - 05:20
A Mancs őrjárat I./6.
05:20 - 05:45
A Mancs Őrjárat II./4.
05:45 - 06:00
Láng és a szuperverdák III./13.
06:00 - 06:25
MEGNÉZEM
A mancs őrjárat 306.
06:25 - 06:55
Rubble és a brigád I./10.
06:55 - 07:25
DÓRA II./5.
07:25 - 07:50
A Mancs őrjárat I./18.
07:50 - 08:20
Baba cápa nagy műsora I./6.
08:20 - 08:50
BARBAPAPA és családja I./9.
08:50 - 09:15
BARBAPAPA és családja I./10.
09:15 - 09:45
Paddington kalandjai II./18.
09:45 - 10:10
Pepa malac I./6.
10:10 - 10:15
Pepa malac I./7.
10:15 - 10:20
Pepa malac I./8.
10:20 - 10:25
Pepa malac I./9.
10:25 - 10:30
Pepa malac I./10.
10:30 - 10:41
Pepa malac IV./22.
10:41 - 10:46
Pepa malac IV./23.
10:46 - 10:50
Pepa malac IV./24.
10:50 - 10:55
Pepa malac IV./25.
10:55 - 11:00
Pepa malac IV./26.
11:00 - 11:10
Baba cápa nagy műsora II./15.
11:10 - 11:35
Rubble és a brigád I./15.
11:35 - 12:00
Rubble és a brigád I./17.
12:00 - 12:25
A Mancs Őrjárat II./9.
12:25 - 12:55
A Mancs őrjárat II./10.
12:55 - 13:25
A Mancs őrjárat I./18.
13:25 - 13:55
Rubble és a brigád I./5.
13:55 - 14:20
DÓRA II./6.
14:20 - 14:50
Pöttöm séf show III./4.
14:50 - 15:15
Barbapapa és családja II./6.
15:15 - 15:45
Láng és a szuperverdák IV./19.
15:45 - 16:15
A Mancs őrjárat I./18.
16:15 - 16:40
Rubble és a brigád I./8.
16:40 - 17:10
Dóra II./7.
17:10 - 17:40
BARBAPAPA és családja I./22.
17:40 - 18:00
BARBAPAPA és családja I./23.
18:00 - 18:30
Dóra II./8.
18:30 - 18:55
Rubble és a brigád II./10.
18:55 - 19:25
A Mancs őrjárat X./22.
19:25 - 19:55
Paddington kalandjai II./18.
19:55 - 20:20
Paddington kalandjai II./22.
20:20 - 20:50
BARBAPAPA és családja I./17.
20:50 - 21:20
BARBAPAPA és családja I./18.
21:20 - 21:45
BARBAPAPA és családja I./20.
21:45 - 22:15
A Mancs őrjárat 608.
22:15 - 22:45
A mancs őrjárat 610.
22:45 - 23:15
A Mancs őrjárat 611.
23:15 - 23:40
Szarvas osztag I./8.
23:40 - 00:10
Kung Fu Panda: A rendkívüliség legendája 225.
23:50 - 00:20
A Madagaszkár Pingvinjei I./25.
00:20 - 00:50
A Madagaszkár Pingvinjei I./26.
00:50 - 01:15
Avatár : Aang legendája I./17.
01:15 - 01:40
Avatár : Aang legendája I./18.
01:40 - 02:00
SpongyaBob Kockanadrág I./89.
02:00 - 02:20
SpongyaBob Kockanadrág I./90.
02:20 - 02:45
SpongyaBob Kockanadrág I./91.
02:45 - 03:05
Sanjay és Craig 105.
03:05 - 03:25
Sanjay és Craig 106.
03:25 - 03:45
A Madagaszkár Pingvinjei II./32.
03:45 - 04:10
Tini Nindzsa Teknőcök I./22.
04:10 - 04:30
Tini Nindzsa Teknőcök I./23.
04:30 - 05:00
Szipi & Szuper I./23.
05:00 - 05:20
Szipi & Szuper I./24.
05:20 - 05:45
Alvinnn! és a mókusok V./24.
05:45 - 06:05
Alvinnn! és a mókusok V./8.
06:05 - 06:25
MEGNÉZEM
Korall tábor: SpongyaBob alsós évek II./10.
06:25 - 06:50
Korall tábor: SpongyaBob alsós évek II./11.
06:50 - 07:20
A Lármás család III./23.
07:20 - 07:50
A Lármás család 324.
07:50 - 08:15
A Lármás család III./25.
08:15 - 08:45
A Lármás család VI./9.
08:45 - 09:00
Mesék a Tini Nindzsa Teknőcökről I./12.
09:00 - 09:25
SpongyaBob Kockanadrág I./95.
09:25 - 09:45
SpongyaBob Kockanadrág II./81.
09:45 - 10:15
A Madagaszkár Pingvinjei I./12.
10:15 - 10:45
A Madagaszkár Pingvinjei I./13.
10:45 - 11:10
A Lármás család V./20.
11:10 - 11:40
A Lármás család V./21.
11:40 - 12:00
A Lármás család 209.
12:00 - 12:20
A Lármás család V./22.
12:20 - 12:50
SpongyaBob Kockanadrág II./17.
12:50 - 13:20
SpongyaBob Kockanadrág II./32.
13:20 - 13:40
SpongyaBob Kockanadrág II./18.
13:40 - 14:00
Csillag Patrik műsora II./3.
14:00 - 14:30
Csillag Patrik műsora II./4.
14:30 - 14:55
A Lármás család VII./4.
14:55 - 15:25
A Lármás család 209.
15:25 - 15:45
A Lármás család VII./5.
15:45 - 16:10
A Madagaszkár Pingvinjei I./12.
16:10 - 16:40
A Madagaszkár Pingvinjei I./13.
16:40 - 17:10
SpongyaBob Kockanadrág II./10.
17:10 - 17:40
SpongyaBob Kockanadrág II./11.
17:40 - 18:00
Tündéri keresztszülők VII./5.
18:00 - 18:30
Tündéri keresztszülők IX./9.
18:30 - 18:50
Tündéri keresztszülők VII./6.
18:50 - 19:15
A Lármás család V./2.
19:15 - 19:45
A Lármás család III./10.
19:45 - 20:00
SpongyaBob Kockanadrág 253.
20:00 - 20:25
SpongyaBob Kockanadrág 254.
20:25 - 20:55
SpongyaBob Kockanadrág II./32.
20:55 - 21:15
SpongyaBob Kockanadrág 255.
21:15 - 21:45
A Casagrande család I./12.
21:45 - 22:05
A Casagrande család I./13.
22:05 - 22:35
A Lármás család II./19.
22:35 - 22:55
A Lármás család IV./14.
22:55 - 23:20
Kung Fu Panda: A rendkívüliség legendája 226.
23:20 - 23:50
Kung Fu Panda: A rendkívüliség legendája 201.
23:50 - 00:20
Zálogkirályok IV./13.
00:00 - 00:30
Zálogkirályok V./1.
00:30 - 01:00
Zálogkirályok V./2.
01:00 - 01:30
Zálogkirályok V./3.
01:30 - 02:00
Zálogkirályok V./4.
02:00 - 02:25
SportVerda Electric I./30.
02:25 - 03:10
SportVerda Electric I./31.
03:10 - 03:55
Hogyan készül? Megmutatjuk! IV./1.
03:55 - 04:15
Hogyan készül? Megmutatjuk! IV./2.
04:15 - 04:35
Hogyan készül? Megmutatjuk! IV./3.
04:35 - 05:00
Teleproshop 65.
05:00 - 06:00
Hogyan készül? Megmutatjuk! IV./4.
06:00 - 06:30
MEGNÉZEM
Hogyan készül? Megmutatjuk! IV./5.
06:30 - 07:00
Garázs 34.
07:00 - 07:30
Garázs 35.
07:30 - 08:00
Speedzone 41.
08:00 - 08:30
Speedzone 42.
08:30 - 09:00
Mediashop 224.
09:00 - 12:00
SportVerda Electric I./64.
12:00 - 13:00
Garázs 22.
13:00 - 13:30
Garázs 23.
13:30 - 14:00
Garázs 24.
14:00 - 14:30
Garázs 25.
14:30 - 15:00
Ozone utazás 9.
15:00 - 16:00
Hogyan készül? Megmutatjuk! VI./2.
16:00 - 16:30
Hogyan készül? Megmutatjuk! VI./3.
16:30 - 17:00
Raktárvadászok III./9.
17:00 - 17:30
Raktárvadászok III./10.
17:30 - 18:00
Raktárvadászok III./11.
18:00 - 18:30
Raktárvadászok III./12.
18:30 - 19:00
Zálogkirályok V./8.
19:00 - 19:30
Zálogkirályok V./9.
19:30 - 20:00
Zálogkirályok V./10.
20:00 - 20:30
Zálogkirályok V./11.
20:30 - 21:00
Raktárvadászok IX./11.
21:00 - 21:30
Raktárvadászok IX./12.
21:30 - 22:00
Raktárvadászok IX./13.
22:00 - 22:30
Raktárvadászok IX./14.
22:30 - 23:00
Raktárvadászok IX./15.
23:00 - 23:30
Raktárvadászok IX./16.
23:30 - 00:00
A texasi láncfűrészes mészárlás
23:00 - 00:50
Az átok
00:50 - 03:10
Városi cowboy
03:10 - 06:00
A Madagaszkár Pingvinjei I./4
06:00 - 06:20
MEGNÉZEM
Sophie rémálma
06:20 - 08:00
A vadon szava 3D
08:00 - 10:00
Rugrats - A fecsegő tipegők Párizsban
10:00 - 11:40
Meglógtam a Ferrarival
11:40 - 14:00
A mágikus ajtó
14:00 - 16:30
Szívörvény
16:30 - 18:50
Ace Ventura 2. - Hív a természet
18:50 - 21:00
Pokolfajzat
21:00 - 23:30
Margaux, a gyilkos otthon
23:30 - 01:30
Förtelmes főnökök 2
23:40 - 02:00
Euro Túra
02:00 - 03:30
Lángoló vidék I./3.
03:30 - 04:15
Lángoló vidék I./4.
04:15 - 05:00
Castle VI./13.
05:00 - 05:40
Castle VI./14.
05:40 - 06:30
MEGNÉZEM
NCIS XII./8.
06:30 - 07:25
NCIS XII./9.
07:25 - 08:20
NCIS XII./10.
08:20 - 09:20
Hawaii Five-0 VIII./15.
09:20 - 10:15
Hawaii Five-0 VIII./16.
10:15 - 11:10
A Grace klinika XIX./3.
11:10 - 12:05
911-Texas V./3.
12:05 - 13:10
Ha eljön Joe Black
13:10 - 16:50
Szupercella
16:50 - 19:00
Lángoló vidék I./5.
19:00 - 20:00
Lángoló vidék I./6.
20:00 - 21:00
A vihar magja
21:00 - 22:50
Amszterdam
22:50 - 01:40
A remény rabjai
23:15 - 01:55
Pesti balhé
01:55 - 03:55
Mike és Molly II./6.
03:55 - 04:10
Mike és Molly II./7.
04:10 - 05:00
Nevess csak!
05:00 - 05:20
Fókusz Plusz 897.
05:20 - 06:10
MEGNÉZEM
Babar és Badou kalandjai 26.
06:10 - 06:35
Molang VI./22.
06:35 - 06:40
Mouk I./36.
06:40 - 06:50
Kalandos szafari I./4.
06:50 - 07:15
Kalandos szafari I./5.
07:15 - 07:40
A gumimacik I./2.
07:40 - 08:00
A gumimacik I./3.
08:00 - 08:25
Jurassic World: Krétakori tábor I./6.
08:25 - 08:55
Mike és Molly II./9.
08:55 - 09:20
Mike és Molly II./10.
09:20 - 10:00
Agymenő kávézó II./12.
10:00 - 10:25
Agymenő kávézó II./13.
10:25 - 11:05
Cincin lovag
11:05 - 13:10
Miss Potter
13:10 - 15:20
Az oroszlánkirály
15:20 - 18:00
RTL Híradó - Esti kiadás
18:00 - 19:00
Encanto
19:00 - 21:05
Aladdin
21:05 - 23:50
Újra otthon
23:50 - 01:40
Éjjel-Nappal Budapest I./1321.
23:45 - 00:55
Anikó Show III./93.
00:55 - 01:55
Anikó Show III./94.
01:55 - 02:55
Anikó Show I./66.
02:55 - 03:55
Anyák gyöngye V./21.
03:55 - 04:20
Anyák gyöngye V./22.
04:20 - 05:00
Portré I./28.
05:00 - 05:30
Az örökség ára I./89.
05:30 - 06:35
MEGNÉZEM
Az örökség ára I./90.
06:35 - 07:35
Anikó Show III./95.
07:35 - 08:25
Anikó Show III./96.
08:25 - 09:25
Barátok közt 3421.
09:25 - 10:10
Barátok közt 3422.
10:10 - 10:40
Barátok közt 3423.
10:40 - 11:15
Barátok közt 3424.
11:15 - 11:50
Éjjel-Nappal Budapest I./1320.
11:50 - 13:10
Éjjel-Nappal Budapest I./1321.
13:10 - 14:20
Anikó Show I./68.
14:20 - 15:20
Anikó Show I./69.
15:20 - 16:35
Balázs Show 295.
16:35 - 17:20
Balázs Show 296.
17:20 - 18:15
Mónika 1051.
18:15 - 19:10
Mónika 1052.
19:10 - 20:00
Barátok közt 3425.
20:00 - 20:45
Barátok közt 3426.
20:45 - 21:15
Barátok közt 3427.
21:15 - 21:55
Barátok közt 3428.
21:55 - 22:40
Éjjel-Nappal Budapest I./1322.
22:40 - 23:45
Éjjel-Nappal Budapest I./1323.
23:45 - 00:55
Halálos fegyver
23:25 - 01:45
War - Bosszú mindenáron
01:45 - 05:10
Asterix és Kleopátra
05:10 - 06:40
MEGNÉZEM
Asterix 12 próbája
06:40 - 08:20
Focipéntek magazin 14.
08:20 - 09:20
Álmaink lova
09:20 - 11:30
Szabadítsátok ki Willyt! 2
11:30 - 13:40
Szabadítsátok ki Willyt! 3
13:40 - 15:25
Turbó
15:25 - 17:25
Rendőrakadémia 5.: Irány Miami Beach
17:25 - 19:15
Rendőrakadémia 6.: Az ostromlott város
19:15 - 21:00
Halálos fegyver 3
21:00 - 23:25
Halálos fegyver 2
23:25 - 01:50
Showder Klub XXXI./6.
23:20 - 00:20
Showder Klub XXXI./7.
00:20 - 01:25
Két pasi - meg egy kicsi IX./14.
01:25 - 01:50
Két pasi - meg egy kicsi IX./15.
01:50 - 02:20
Két pasi - meg egy kicsi IX./16.
02:20 - 02:45
Két pasi - meg egy kicsi IX./17.
02:45 - 03:10
Két pasi - meg egy kicsi IX./18.
03:10 - 03:40
Amerikai fater XI./9.
03:40 - 04:05
Amerikai fater XI./10.
04:05 - 04:35
Amerikai fater XI./11.
04:35 - 05:00
Agymenő kávézó II./13.
05:00 - 05:25
Agymenő kávézó II./14.
05:25 - 05:50
Két pasi - meg egy kicsi IV./22.
05:50 - 06:15
MEGNÉZEM
Két pasi - meg egy kicsi IV./23.
06:15 - 06:45
Két pasi - meg egy kicsi IV./24.
06:45 - 07:10
Két pasi - meg egy kicsi V./1.
07:10 - 07:35
Marsra magyar! I./7.
07:35 - 08:10
Marsra magyar! I./8.
08:10 - 08:40
Két pasi - meg egy kicsi V./2.
08:40 - 09:05
Két pasi - meg egy kicsi V./3.
09:05 - 09:35
Két pasi - meg egy kicsi V./4.
09:35 - 10:00
Két pasi - meg egy kicsi V./5.
10:00 - 10:25
Jóbarátok VII./21.
10:25 - 10:55
Jóbarátok VII./22.
10:55 - 11:25
Jóbarátok VII./23.
11:25 - 11:50
Jóbarátok VII./24.
11:50 - 12:20
Jóbarátok VIII./1.
12:20 - 12:50
Jóbarátok VIII./2.
12:50 - 13:25
Jóbarátok VIII./3.
13:25 - 13:55
Jóbarátok VIII./4.
13:55 - 14:25
Jóbarátok VIII./5.
14:25 - 14:55
Jóbarátok VIII./6.
14:55 - 15:30
Agymenők VI./1.
15:30 - 15:55
Agymenők VI./2.
15:55 - 16:25
Agymenők VI./3.
16:25 - 16:55
Agymenők VI./4.
16:55 - 17:20
Agymenők VI./5.
17:20 - 17:50
Agymenők VI./6.
17:50 - 18:15
Agymenők VI./7.
18:15 - 18:40
Agymenők VI./8.
18:40 - 19:00
Agymenők VI./9.
19:00 - 19:30
Agymenők VI./10.
19:30 - 20:00
Agymenők VI./11.
20:00 - 20:30
Agymenők VI./12.
20:30 - 21:00
Agymenők VI./13.
21:00 - 21:30
Showder Klub XXXIV./2.
21:30 - 22:35
Showder Klub XXXI./8.
22:35 - 23:40
Két pasi - meg egy kicsi IX./19.
23:40 - 00:05
Vigadó
23:55 - 01:00
Vigadó
01:00 - 02:00
Retro TV - A legjobb retro zenék
02:00 - 03:00
Retro TV - A legjobb retro zenék
03:00 - 04:00
Retro TV - A legjobb retro zenék
04:00 - 05:00
Magyar Sláger
05:00 - 05:55
Reggeli vigadó
05:55 - 06:55
MEGNÉZEM
Reggeli vigadó
06:55 - 07:55
Reggeli vigadó
07:55 - 08:55
Reggeli vigadó
08:55 - 09:55
A helyettesítők
09:55 - 10:55
Retro TV - A legjobb retro zenék
10:55 - 11:55
Sláger TV Top 10
11:55 - 13:00
Utazó dallamok
13:00 - 14:00
Délutáni vigadó
14:00 - 15:00
Délutáni vigadó
15:00 - 15:55
Délutáni vigadó
15:55 - 16:55
Sztár-Like
16:55 - 17:55
Esti vigadó
17:55 - 18:55
Esti vigadó
18:55 - 19:55
Pertu Parti
19:55 - 20:55
Esti vigadó
20:55 - 21:55
Sláger Híradó
21:55 - 22:25
Ez ma a sláger
22:25 - 22:55
Ez ma a sláger
22:55 - 01:00
Nyomtalanul I./11.
23:55 - 01:00
Nyomtalanul I./12.
01:00 - 02:00
Dr. Csont XII./7.
02:00 - 03:00
Dr. Csont XII./8.
03:00 - 04:00
CSI: Miami helyszínelők I./5.
04:00 - 05:00
Cobra 11 XII./9.
05:00 - 06:00
Medicopter 117 - A légimentők III./3.
06:00 - 07:00
MEGNÉZEM
Medicopter 117 - A légimentők III./4.
07:00 - 08:00
Cobra 11 XII./10.
08:00 - 09:00
Az elveszett ereklyék fosztogatói III./11.
09:00 - 10:00
Az elveszett ereklyék fosztogatói III./12.
10:00 - 10:55
Az elveszett ereklyék fosztogatói III./13.
10:55 - 11:55
Az elveszett ereklyék fosztogatói III./14.
11:55 - 13:00
Monk - A flúgos nyomozó IV./7.
13:00 - 14:00
Monk - A flúgos nyomozó IV./8.
14:00 - 15:00
CSI: A helyszínelők II./3.
15:00 - 16:00
CSI: A helyszínelők II./4.
16:00 - 17:00
CSI: A helyszínelők II./5.
17:00 - 18:00
CSI: A helyszínelők II./6.
18:00 - 18:55
CSI: A helyszínelők II./7.
18:55 - 19:55
CSI: New York-i helyszínelők VII./21.
19:55 - 20:55
CSI: New York-i helyszínelők VII./22.
20:55 - 21:55
Dr. Csont XII./9.
21:55 - 23:00
Dr. Csont XII./10.
23:00 - 23:55
Nyomtalanul I./13.
23:55 - 01:00
Anglia hírhedt börtönei II./4.
23:50 - 00:50
A Queen Elizabeth anyahajó első küldetése I./6.
00:50 - 02:00
Élet a Fagypont alatt: Kanada I./5.
02:00 - 02:45
Élet a Fagypont alatt: Kanada I./6.
02:45 - 03:30
Az Antarktisz madártávlatból I./1.
03:30 - 04:15
Történetek a világegyetemről I./2.
04:15 - 05:10
Kína a magasból II./2.
05:10 - 06:00
Minek ment oda I./5.
06:00 - 07:00
MEGNÉZEM
Várfoglalók I./11.
07:00 - 07:30
Mesterségek Memoárja II./2.
07:30 - 08:00
Mesterségek memoárja I./2.
08:00 - 08:30
Beépített főnök - Amerika XI./3.
08:30 - 09:25
Beépített főnök - Amerika XI./4.
09:25 - 10:15
Menteni a menthetőt - kincset érő lomok II./9.
10:15 - 11:10
Menteni a menthetőt - kincset érő lomok II./10.
11:10 - 12:05
Katonai kincsvadászok V./3.
12:05 - 13:05
Katonai kincsvadászok V./4.
13:05 - 14:05
Élet a fagypont alatt V./1.
14:05 - 15:05
18 kerékkel a 66-os úton I./5.
15:05 - 16:00
Történelmi pillanatok I./10.
16:00 - 16:05
Mérnöki csodák I./6.
16:05 - 17:05
Menteni a menthetőt - kincset érő lomok III./2.
17:05 - 18:00
A vademberek Ben Fogle-lal III./4.
18:00 - 19:00
A Föld 4 milliárd éves története I./4.
19:00 - 20:05
Leleplezők és leleplezettek II./4.
20:05 - 21:00
A KGB története I./1.
21:00 - 22:05
A KGB története I./2.
22:05 - 23:10
A KGB története I./3.
23:10 - 00:15
Tökéletes kert I./4.
23:25 - 00:25
Édenkertek Itáliában I./1.
00:25 - 01:35
Építsd meg álmaid otthonát! I./3.
01:35 - 02:25
Nagyratörő tervek XXII/3.
02:25 - 03:10
Te + én III./4.
03:10 - 03:40
Egy év Jimmy farmján I./5.
03:40 - 04:30
Emlékműhely V./55.
04:30 - 05:15
Gazdag ház, szegény ház XI./7.
05:15 - 06:00
A tópart legszebb háza I./2.
06:00 - 06:55
MEGNÉZEM
Kastélyból álomotthon VI./1.
06:55 - 07:50
Kastélyból álomotthon VI./2.
07:50 - 08:50
Tökéletes kert I./5.
08:50 - 09:45
Tökéletes kert I./6.
09:45 - 10:45
Álomkertek II./8.
10:45 - 11:15
Emlékműhely V./56.
11:15 - 12:10
Nagyratörő tervek XXII/3.
12:10 - 13:10
Különleges szálláshelyek I./5.
13:10 - 14:10
Gazdag ház, szegény ház XI./8.
14:10 - 15:05
Kastélyból álomotthon VI./3.
15:05 - 16:00
Kastélyból álomotthon VI./4.
16:00 - 17:00
Nagy család, nagy farm III./7.
17:00 - 18:00
Nagy család, nagy farm III./8.
18:00 - 19:00
A tópart legszebb háza I./3.
19:00 - 20:00
Nagyratörő tervek XXII/4.
20:00 - 21:00
Építsd meg álmaid otthonát! I./4.
21:00 - 22:00
DTK: Elviszlek magammal XI./4.
22:00 - 22:30
Tökéletes kert I./5.
22:30 - 23:25
Tökéletes kert I./6.
23:25 - 00:25
Labdarúgás
22:45 - 00:55
Premier League miniprogramok 2024./46.
00:55 - 01:00
Pokoli autómentők III./9.
01:00 - 02:00
Pokoli autómentők III./10.
02:00 - 02:45
Jéglovagok IV./7.
02:45 - 03:30
Jéglovagok IV./8.
03:30 - 04:15
Jéglovagok IV./9.
04:15 - 05:00
WorldBike I./4.
05:00 - 05:20
Hegyi emberek IV./11.
05:20 - 06:10
MEGNÉZEM
Hegyi emberek IV./12.
06:10 - 07:05
Hegyi emberek IV./13.
07:05 - 08:00
Prémium Sport Magazin
08:00 - 09:00
Prémium Sport Magazin 2.
09:00 - 10:00
Go Bike 3.
10:00 - 10:35
WorldBike I./5.
10:35 - 11:10
WorldBike I./6.
11:10 - 11:45
Premier League miniprogramok 2024./45.
11:45 - 11:50
Pokoli autómentők III./11.
11:50 - 12:50
Pokoli autómentők III./12.
12:50 - 13:50
Pokoli autómentők III./13.
13:50 - 14:50
Labdarúgás
14:50 - 17:00
Spíler stúdió
17:00 - 17:25
Labdarúgás
17:25 - 19:35
Spíler stúdió
19:35 - 20:00
Labdarúgás
20:00 - 22:10
Top Gear XXIX./3.
22:10 - 23:10
Top Gear XXIX./4.
23:10 - 00:05
Labdarúgás
23:10 - 01:20
La Liga miniprogramok 2024./26.
01:20 - 01:30
A II. világháború elveszett aranya I./7.
01:30 - 02:30
A Tesla-akták nyomában 2.
02:30 - 03:10
Reptér a jeges északon III./8.
03:10 - 03:55
Reptér a jeges északon IV./1.
03:55 - 04:40
Reptér a jeges északon IV./2.
04:40 - 05:25
Vasút csodák II./3.
05:25 - 06:15
MEGNÉZEM
Jeges vizek cowboyai II./7.
06:15 - 07:05
Jeges vizek cowboyai II./8.
07:05 - 08:00
A világ legerősebb emberei 4.
08:00 - 09:00
A világ legerősebb emberei 5.
09:00 - 10:00
Super Car 14.
10:00 - 10:35
Prémium Sport Magazin 3.
10:35 - 11:35
La Liga Extra 2024./59.
11:35 - 12:00
Favágók VII./11.
12:00 - 12:55
A Tesla-akták nyomában 3.
12:55 - 13:50
La Liga Extra 2024./86.
13:50 - 14:15
La Liga World 2024./36.
14:15 - 14:50
Labdarúgás
14:50 - 17:05
La Liga Hypermotion összefoglaló 2024./35.
17:05 - 18:20
La Liga miniprogramok 2024./23.
18:20 - 18:25
Labdarúgás
18:25 - 20:40
Spíler stúdió
20:40 - 20:55
Labdarúgás
20:55 - 23:20
Labdarúgás
23:20 - 01:30
NBA
21:30 - 00:30
Ökölvívás
00:30 - 04:30
Kézilabda
04:30 - 06:00
Televíziós vásárlás
06:00 - 08:30
MEGNÉZEM
Torna
08:30 - 09:00
Heti helyzet
09:00 - 10:00
NBA
10:00 - 10:15
NBA
10:15 - 13:15
Kézilabda
13:15 - 15:45
Kézilabda
15:45 - 17:30
Harmadik félidő
17:30 - 19:00
Kézilabda
19:00 - 20:45
Labdarúgás
20:45 - 21:15
NBA
21:15 - 21:30
NBA
21:30 - 00:30
Labdarúgás
23:30 - 01:30
Kézilabda
01:30 - 03:15
Kézilabda
03:15 - 05:00
RallyFeeling
05:00 - 05:30
Tempó-magazin 2025/6.
05:30 - 06:00
Erős emberek
06:00 - 07:00
MEGNÉZEM
Dupla dupla
07:00 - 08:00
Televíziós vásárlás
08:00 - 09:30
Sportverda
09:30 - 10:30
Csillagok között
10:30 - 12:00
Televíziós vásárlás
12:00 - 13:00
Baseball
13:00 - 13:30
NBA
13:30 - 14:00
Alley-Oop 2025/27.
14:00 - 15:00
NBA
15:00 - 18:00
Labdarúgás
18:00 - 20:00
ONE
20:00 - 00:00
Rosamunde Pilcher: Hóvihar tavasszal
22:55 - 00:50
Inga Lindström: A Hillesundi vadlovak
00:50 - 02:35
Szerelmek Cabóban 72.
02:35 - 03:20
Szerelmek Cabóban 73.
03:20 - 06:15
MEGNÉZEM
Rosamunde Pilcher: Hóvihar tavasszal
06:15 - 08:10
Inga Lindström: A Hillesundi vadlovak
08:10 - 10:05
Bajor rapszódia - Sertésfej al dente 3.
10:05 - 12:00
Rex Kanadában II./7.
12:00 - 13:00
Rex Kanadában II./8.
13:00 - 14:00
Rex Kanadában II./9.
14:00 - 15:00
Rex Kanadában II./10.
15:00 - 16:00
Rex Kanadában II./11.
16:00 - 17:00
Bajor rapszódia - Grízgaluska affér 4.
17:00 - 19:00
Álomhajó: Mézeshetek Szardínián
19:00 - 20:55
Álomhotel
20:55 - 22:55
Rosamunde Pilcher: Hazatérés
22:55 - 00:50
Hunyadi 10.
22:45 - 00:40
30 nap maximum
00:40 - 02:15
Magánnyomozók I./4.
02:15 - 03:05
Veled is megtörténhet! I./45.
03:05 - 04:00
Csapdába csalva VI./30.
04:00 - 04:30
Csapdába csalva VI./31.
04:30 - 05:00
Időnyomozó I./3.
05:00 - 05:30
ÖcsiKém
05:30 - 07:25
MEGNÉZEM
Veled is megtörténhet! I./14.
07:25 - 08:35
Tűsarok XV./4.
08:35 - 09:05
Innovátor VIII./6.
09:05 - 09:35
Poggyász X./14.
09:35 - 10:05
Utazz Velünk I./1.
10:05 - 10:35
Csapdába csalva III./4.
10:35 - 11:10
A Nagy Duett VI./5.
11:10 - 15:15
Kincsvadászok II./33.
15:15 - 16:50
Kincsvadászok II./34.
16:50 - 18:25
Kincsvadászok II./35.
18:25 - 20:00
Végtelen
20:00 - 22:15
Mielőtt felébredek
22:15 - 00:15
A pokol kapui II./15.
00:00 - 01:00
A pokol kapui II./16.
01:00 - 02:00
Kísértetjárta városok I./7.
02:00 - 03:00
Egy házban a kísértettel V./3.
03:00 - 04:00
A halott akták VII./6.
04:00 - 05:00
Az elveszettek legendája Megan Fox-szal I./2.
05:00 - 06:00
Szörnyek nyomában I./1.
06:00 - 07:00
MEGNÉZEM
Szörnyek nyomában I./2.
07:00 - 08:00
A Jeti expedíció II./11.
08:00 - 09:00
A Jeti expedíció II./12.
09:00 - 10:00
Alaszka szörnyei I./3.
10:00 - 11:00
Alaszka szörnyei I./4.
11:00 - 12:00
A múmiák titka I./2.
12:00 - 13:00
A múmiák titka I./3.
13:00 - 14:00
A Holzer-akták II./1.
14:00 - 15:00
A Holzer-akták II./3.
15:00 - 16:00
Egy házban a kísértettel IV./3.
16:00 - 17:00
Egy házban a kísértettel IV./4.
17:00 - 18:00
NASA: Lezáratlan akták II./7.
18:00 - 19:00
NASA: Lezáratlan akták II./3.
19:00 - 20:00
Végállomás: Félelem III./9.
20:00 - 21:00
Rejtélyek a múzeumban XV./4.
21:00 - 22:00
Rejtélyek a múzeumban XV./5.
22:00 - 23:00
A halott akták VII./7.
23:00 - 00:00
Délkelet-Ázsia ízei David Roccoval I./1.
00:00 - 00:30
Gino: Anyukám konyhája I./3.
00:30 - 01:00
TV Paprika Magazin III./14.
01:00 - 02:00
Egy falat Málta I./3.
02:00 - 02:45
Sütimester - Kanada III./9.
02:45 - 03:30
Egyszerűen Donal I./5.
03:30 - 03:55
Sophie Grigson: egy szelet Olaszország II./3.
03:55 - 04:20
Itália ízei David Roccoval I./8.
04:20 - 04:45
James Martin: Kalandozások Spanyolországban I./14.
04:45 - 05:35
Véletlenül vega - a világ legfinomabb zöldséges ételei I./15.
05:35 - 06:00
Délkelet-Ázsia ízei David Roccoval I./1.
06:00 - 06:30
MEGNÉZEM
Egy falat Málta I./3.
06:30 - 07:30
Egyszerűen Donal I./5.
07:30 - 08:00
Sütimester - Kanada III./9.
08:00 - 09:00
Gordon, Gino és Fred útra kel I./1.
09:00 - 10:00
TV Paprika Magazin III./14.
10:00 - 11:00
Véletlenül vega - a világ legfinomabb zöldséges ételei I./16.
11:00 - 11:30
Mary Berry klasszikusai I./5.
11:30 - 12:05
Gino: Anyukám konyhája I./4.
12:05 - 12:30
Justine trópusi finomságai I./3.
12:30 - 13:00
James Martin: Kalandozások Spanyolországban I./14.
13:00 - 14:00
Sophie Grigson: egy szelet Olaszország II./3.
14:00 - 14:30
Itália ízei David Roccoval I./8.
14:30 - 15:00
Gordon, Gino és Fred útra kel I./2.
15:00 - 16:00
Jamie Oliver - 5 mediterrán hozzávaló I./1.
16:00 - 17:00
Mary Berry klasszikusai I./5.
17:00 - 17:35
Sütimester - Kanada IV./1.
17:35 - 18:30
Egyszerűen Donal I./6.
18:30 - 19:00
Egy falat Málta I./4.
19:00 - 20:00
James Martin: Kalandozások Spanyolországban I./15.
20:00 - 21:00
Sophie Grigson: egy szelet Olaszország II./4.
21:00 - 21:30
Gordon, Gino és Fred útra kel I./2.
21:30 - 22:30
Itália ízei David Roccoval I./9.
22:30 - 22:55
Mary Berry klasszikusai I./6.
22:55 - 23:30
Justine trópusi finomságai I./4.
23:30 - 00:00
Casino
23:50 - 03:10
Walker, a texasi kopó V./12.
03:10 - 04:00
Lokoléo Party - Jollyval III./30.
04:00 - 04:30
Lokoléo Party - Jollyval III./31.
04:30 - 05:00
Magyar népmesék I./43.
05:00 - 05:10
Magyar népmesék I./44.
05:10 - 05:15
A bamba nő
05:15 - 07:15
MEGNÉZEM
Szörnyviadal
07:15 - 09:15
Delfines kaland
09:15 - 11:45
A Nílus gyöngye
11:45 - 14:00
Csupasz pisztoly 33 1/3 - Az utolsó merénylet
14:00 - 15:45
Éjszaka a múzeumban 2.
15:45 - 18:00
Tények
18:00 - 18:55
A Nagy Duett VI./6.
18:55 - 23:00
Sakáltanya
23:00 - 01:20
Family Guy XVII./15.
00:00 - 00:30
Family Guy XVII./16.
00:30 - 01:00
Family Guy XVII./17.
01:00 - 01:30
Family Guy XVII./18.
01:30 - 02:00
Benny Hill Show 9.
02:00 - 02:30
Benny Hill Show 10.
02:30 - 03:00
Az újoncok III./5.
03:00 - 03:40
Impractical Jokers - Totál szivatás V./13.
03:40 - 04:05
Impractical Jokers - Totál szivatás V./14.
04:05 - 04:30
Fekete Vipera 1.
04:30 - 05:00
Amerikai fater XVI./24.
05:00 - 05:25
Amerikai fater XV./29.
05:25 - 05:50
SpongyaBob Kockanadrág XI./13.
05:50 - 06:20
MEGNÉZEM
SpongyaBob Kockanadrág XI./14.
06:20 - 06:45
SpongyaBob Kockanadrág XI./15.
06:45 - 07:10
A Simpson család XXV./17.
07:10 - 07:35
A Simpson család XXV./18.
07:35 - 08:00
A Simpson család XXV./19.
08:00 - 08:25
A Simpson család XXV./20.
08:25 - 08:50
Kabaré-L'ART-Már megint a kézarcúak
08:50 - 09:30
Halló, halló! VII./7.
09:30 - 10:10
Halló, halló! VII./8.
10:10 - 10:50
Csengetett, Mylord? IV./1.
10:50 - 11:55
Csengetett, Mylord? IV./2.
11:55 - 13:00
Halló, halló! VII./9.
13:00 - 13:35
Halló, halló! VII./10.
13:35 - 14:15
Fekete Vipera 1.
14:15 - 14:50
Fekete Vipera 2.
14:50 - 15:30
Benny Hill Show 11.
15:30 - 16:10
Benny Hill Show 12.
16:10 - 16:50
Agyament bíróság I./13.
16:50 - 17:20
Agyament bíróság I./14.
17:20 - 17:50
Impractical Jokers - Totál szivatás V./17.
17:50 - 18:20
Impractical Jokers - Totál szivatás V./18.
18:20 - 18:45
Impractical Jokers - Totál szivatás V./19.
18:45 - 19:15
Impractical Jokers - Totál szivatás V./20.
19:15 - 19:40
Halló, halló! VII./9.
19:40 - 20:20
Halló, halló! VII./10.
20:20 - 21:00
Family Guy XVII./19.
21:00 - 21:30
Family Guy XVII./20.
21:30 - 22:00
Family Guy XVIII./1.
22:00 - 22:30
Family Guy XVIII./2.
22:30 - 23:00
Family Guy XVIII./3.
23:00 - 23:30
Family Guy XVIII./4.
23:30 - 00:00
Maja, a méhecske - A mézcsata
00:00 - 01:15
Dóra, a felfedező VI./12.
01:15 - 01:40
Dóra, a felfedező VI./13.
01:40 - 02:00
Végre Otthon: Tip és Oh kalandjai II./17.
02:00 - 02:25
Végre Otthon: Tip és Oh kalandjai II./18.
02:25 - 02:50
Végre Otthon: Tip és Oh kalandjai II./19.
02:50 - 03:15
Végre Otthon: Tip és Oh kalandjai II./20.
03:15 - 03:40
Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki 2.
03:40 - 04:05
Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki 3.
04:05 - 04:35
Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki 4.
04:35 - 05:00
Borsszem Bheem I./28.
05:00 - 05:05
Dóra, a felfedező VI./11.
05:05 - 05:30
Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki 7.
05:30 - 05:55
Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki 8.
05:55 - 06:25
MEGNÉZEM
Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki 9.
06:25 - 06:50
Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki 10.
06:50 - 07:15
Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki 11.
07:15 - 07:40
Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki 12.
07:40 - 08:05
Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki 13.
08:05 - 08:30
A Mancs őrjárat VI./17.
08:30 - 08:55
A Mancs őrjárat VI./18.
08:55 - 09:20
A Mancs őrjárat VI./19.
09:20 - 09:40
Pocoyo 101.
09:40 - 09:45
Pocoyo 102.
09:45 - 09:55
Pocoyo 103.
09:55 - 10:00
Pocoyo 104.
10:00 - 10:10
Dóra és barátai II./8.
10:10 - 10:35
Dóra és barátai II./9.
10:35 - 11:00
Dóra és barátai II./10.
11:00 - 11:25
Nella, a hercegnő lovag II./16.
11:25 - 11:50
Nella, a hercegnő lovag II./17.
11:50 - 12:10
Nella, a hercegnő lovag II./18.
12:10 - 12:35
Nella, a hercegnő lovag II./19.
12:35 - 13:00
Nella, a hercegnő lovag II./20.
13:00 - 13:20
Dínó tanya II./43.
13:20 - 13:30
Dínó tanya II./44.
13:30 - 13:45
Dínó tanya II./45.
13:45 - 13:55
Dínó tanya II./46.
13:55 - 14:10
Dínó tanya II./47.
14:10 - 14:20
Dínó tanya II./48.
14:20 - 14:35
Borsszem Bheem I./34.
14:35 - 14:40
Pipiána Hoppsz és a Sötétség Hörcsöge
14:40 - 16:05
A Mancs őrjárat VI./20.
16:05 - 16:30
A Mancs őrjárat VI./21.
16:30 - 16:55
A Mancs őrjárat VI./22.
16:55 - 17:20
A Mancs őrjárat VI./23.
17:20 - 17:45
A Mancs őrjárat VI./24.
17:45 - 18:05
Kroki Doki 24.
18:05 - 18:10
Kroki Doki 25.
18:10 - 18:20
Kroki Doki 26.
18:20 - 18:25
Kroki Doki 27.
18:25 - 18:35
Kroki Doki 28.
18:35 - 18:45
Borsszem Bheem I./35.
18:45 - 18:50
Nyuszi suli: Az aranytojás őrzői
18:50 - 20:00
Nyuszi suli: A húsvét-mentőakció
20:00 - 21:10
Alvin és a mókusok 2
21:10 - 22:30
SpongyaBob Kockanadrág XI./13.
22:30 - 22:55
SpongyaBob Kockanadrág XI./14.
22:55 - 23:20
SpongyaBob Kockanadrág XI./15.
23:20 - 23:45
Rusty rendbehozza II./4.
23:45 - 00:10
Amerikai mesterszakács XI./1.
23:15 - 00:15
Nigella és az olasz séf
00:15 - 01:30
A pokol konyhája - Generációk harca XXI./5.
01:30 - 02:25
Jamie takarékos kajái I./6.
02:25 - 03:15
Utazás az ízekhez I./8.
03:15 - 04:05
Michel Roux és a francia vidéki konyha 8.
04:05 - 04:50
100% Hazai 42.
04:50 - 05:15
100% Hazai 43.
05:15 - 05:40
Cukrászok 2.
05:40 - 06:05
Akadémia Itália 2.
06:05 - 06:35
MEGNÉZEM
Nigella és az olasz séf
06:35 - 07:45
Michel Roux és a francia vidéki konyha 8.
07:45 - 08:45
Utazás az ízekhez I./8.
08:45 - 09:45
A pokol konyhája - Generációk harca XXI./5.
09:45 - 10:45
Hal a tortán IX./6.
10:45 - 12:00
Hal a tortán IX./7.
12:00 - 13:15
Séfek séfe I./4.
13:15 - 14:40
Séfek séfe I./5.
14:40 - 16:00
Ázsiai ízek Anna Olsonnal 1.
16:00 - 16:30
Ázsiai ízek Anna Olsonnal 2.
16:30 - 17:00
Utazás az ízekhez I./9.
17:00 - 18:00
Paul Hollywood és a város ízei I./12.
18:00 - 18:30
Paul Hollywood és a város ízei I./13.
18:30 - 19:00
Jamie takarékos kajái II./1.
19:00 - 20:00
Egyszerűen Nigella 1.
20:00 - 20:40
Egyszerűen Nigella 2.
20:40 - 21:15
A pokol konyhája - Generációk harca XXI./6.
21:15 - 22:15
Amerikai mesterszakács XI./2.
22:15 - 23:15
Amerikai mesterszakács - Generációk XIV./19.
23:15 - 00:15
A visszatérő
23:25 - 02:10
A panamai szabó
02:10 - 05:15
Annie
05:15 - 07:20
MEGNÉZEM
A nyomorultak
07:20 - 09:55
Irány Colorado 2. - Curly aranya
09:55 - 12:10
Hirtelen 30
12:10 - 14:10
Valódi Gyilkosok Klubja: Aurora Teagarden I./9.
14:10 - 16:00
Bűnös Chelsea I./7.
16:00 - 17:00
Bűnös Chelsea I./8.
17:00 - 18:00
Amerika kedvencei
18:00 - 20:00
Aviátor
20:00 - 23:20
Az 54. hadtest
23:20 - 01:35
Troll a konyhában III./12.
23:35 - 00:40
Profilozók X./7.
00:40 - 01:50
A farm, ahol élünk V./23.
01:50 - 02:40
A farm, ahol élünk V./24.
02:40 - 06:15
MEGNÉZEM
A farm, ahol élünk VI./4.
06:15 - 07:25
A farm, ahol élünk VI./5.
07:25 - 08:30
A farm, ahol élünk VI./6.
08:30 - 09:35
A farm, ahol élünk VI./7.
09:35 - 10:35
A farm, ahol élünk VI./8.
10:35 - 11:40
A farm, ahol élünk VI./9.
11:40 - 12:40
A farm, ahol élünk VI./10.
12:40 - 13:50
A farm, ahol élünk VI./11.
13:50 - 14:50
A farm, ahol élünk VI./12.
14:50 - 15:55
A farm, ahol élünk VI./13.
15:55 - 17:00
Troll a konyhában III./9.
17:00 - 18:00
Troll a konyhában III./10.
18:00 - 19:00
Troll a konyhában III./11.
19:00 - 20:00
Troll a konyhában III./12.
20:00 - 21:00
Colin és Justin tuti lakástippjei II./3.
21:00 - 22:05
Luxushajóval a világ körül II./3.
22:05 - 23:05
Oltári helyszínek II./1.
23:05 - 23:35
Elad-lak I./5.
23:35 - 00:10
Chappie
23:15 - 01:45
Őszinte leszek - Talkshow Osváth Zsolttal I./8.
01:45 - 02:30
Gyilkosság a szomszédban I./1.
02:30 - 03:15
Gyilkosság a szomszédban I./2.
03:15 - 04:00
Gyilkosság a szomszédban I./3.
04:00 - 06:00
Már megint Malcolm IV./21.
06:00 - 06:25
MEGNÉZEM
Troll a konyhában III./1.
06:25 - 07:25
Troll a konyhában III./2.
07:25 - 08:25
Troll a konyhában III./3.
08:25 - 09:25
Troll a konyhában III./4.
09:25 - 10:20
Trendek+ I./7.
10:20 - 10:55
Troll a konyhában - Extra III./3.
10:55 - 12:20
Cobra Kai I./9.
12:20 - 12:55
Cobra Kai I./10.
12:55 - 13:45
Cobra Kai II./1.
13:45 - 14:25
Cobra Kai II./2.
14:25 - 15:10
Nicsak, ki beszél most!
15:10 - 17:05
Sziki-szökevény
17:05 - 19:00
Dumaszínház II./11.
19:00 - 20:00
Dumaszínház II./12.
20:00 - 21:00
Bad Boys 2. - Már megint a rosszfiúk
21:00 - 00:05
Duma Aktuál I./6.
23:55 - 00:55
Duma Aktuál I./7.
00:55 - 01:55
Duma Aktuál I./8.
01:55 - 02:40
Észbontók IV./3.
02:40 - 04:10
A Doki - Egy új esély II./3.
04:10 - 06:00
Észbontók VIII./9.
06:00 - 07:00
MEGNÉZEM
Észbontók VIII./10.
07:00 - 08:00
Észbontók VIII./11.
08:00 - 09:00
Észbontók VIII./12.
09:00 - 10:00
Duma Aktuál I./9.
10:00 - 11:00
Duma Aktuál I./10.
11:00 - 11:55
Duma Aktuál I./11.
11:55 - 12:55
Duma Aktuál I./12.
12:55 - 13:55
Dumaszínház I./7.
13:55 - 14:55
Dumaszínház I./9.
14:55 - 15:55
Dumaszínház I./6.
15:55 - 16:55
Dumaszínház II./9.
16:55 - 17:55
Dumaszínház II./10.
17:55 - 19:00
Ace Ventura - Állati nyomozó
19:00 - 20:50
Duma Aktuál II./3.
20:50 - 21:50
Kapóra I./6.
21:50 - 22:50
Duma Aktuál I./9.
22:50 - 23:50
Duma Aktuál I./10.
23:50 - 00:50
Purgatórium
23:05 - 01:05
Likvidálva
01:05 - 02:50
Az elveszett világ II./11.
02:50 - 04:00
Teleshop
04:00 - 06:20
MEGNÉZEM
Totalcar VI./5.
06:20 - 07:00
Az elveszett ereklyék fosztogatói II./18.
07:00 - 07:55
Az elveszett ereklyék fosztogatói II./19.
07:55 - 08:55
Az elveszett ereklyék fosztogatói II./20.
08:55 - 09:55
Az elveszett ereklyék fosztogatói II./21.
09:55 - 10:55
Földre szállt boszorkány
10:55 - 13:05
Nagyon vadon - Bolondos vadászidény
13:05 - 14:50
TMNT - Tini nindzsa teknőcök
14:50 - 16:35
Totál beépülve
16:35 - 18:35
Pókember
18:35 - 21:00
Kickboxer
21:00 - 23:05
Rossz tanár
23:05 - 00:55
Ausztrál aranyásók: Aranybánya SOS I./2.
23:55 - 00:50
Ausztrál aranyásók: Aranybánya SOS I./3.
00:50 - 01:50
Ausztrál aranyásók: Aranybánya SOS I./4.
01:50 - 02:35
Ausztrál aranyásók: Aranybánya SOS I./5.
02:35 - 03:20
Ausztrál rákvadászok V./9.
03:20 - 04:05
A Keleti Kikötő hősei II./5.
04:05 - 04:50
Teherautóvezetők a világ végén II./7.
04:50 - 05:35
Ausztrál bikafogók II./2.
05:35 - 06:00
Ausztrál bikafogók II./3.
06:00 - 06:35
MEGNÉZEM
Ausztrál aranyásók VI./7.
06:35 - 07:35
Ausztrál aranyásók VI./8.
07:35 - 08:30
Ausztrál aranyásók VI./9.
08:30 - 09:30
Ausztrál aranyásók VI./10.
09:30 - 10:25
Ausztrál aranyásók VI./11.
10:25 - 11:25
A Keleti Kikötő hősei II./5.
11:25 - 12:20
Ausztrál rákvadászok V./9.
12:20 - 13:20
Ausztrál aranyásók VIII./1.
13:20 - 14:20
Ausztrál aranyásók VIII./2.
14:20 - 15:15
Ausztrál aranyásók VIII./3.
15:15 - 16:10
Ausztrál aranyásók VIII./4.
16:10 - 17:10
Ausztrál aranyásók VIII./5.
17:10 - 18:05
Ausztrál aranyásók VIII./6.
18:05 - 19:05
Ausztrál aranyásók VIII./7.
19:05 - 20:00
Ausztrál aranyásók VIII./8.
20:00 - 21:00
Ausztrál aranyásók VIII./9.
21:00 - 22:00
Ausztrál aranyásók VIII./10.
22:00 - 22:55
Befagyott arany I./11.
22:55 - 23:50
Befagyott arany I./12.
23:50 - 00:45
Náci gyilkossági rejtélyek I./3.
23:10 - 00:10
Auschwitz: A belső ember
00:10 - 01:20
Dzsingisz kán Mongóliája I./3.
01:20 - 02:10
Ki írta a Bibliát?
02:10 - 03:05
Iznik, az elsüllyedt rejtély
03:05 - 04:05
Ókori apokalipszis II./3.
04:05 - 04:55
Ókori apokalipszis II./4.
04:55 - 06:20
MEGNÉZEM
Elátkozott vérvonalak I./5.
06:20 - 06:50
Tiltott történelem VII./4.
06:50 - 07:45
A diktátor megfejtése I./2.
07:45 - 08:50
A fasiszták és a szabadkőművesek I./2.
08:50 - 09:55
Náci gyilkossági rejtélyek I./4.
09:55 - 10:50
Fáraók: a piramisoknál is nagyobbak I./6.
10:50 - 11:50
Fekete fáraók
11:50 - 12:55
Az ókori Egyiptom királynői I./1.
12:55 - 14:00
Az ókori Egyiptom királynői I./2.
14:00 - 15:05
Az ókori Egyiptom királynői I./3.
15:05 - 16:15
A császár: egy dinasztia felemelkedése és bukása I./1.
16:15 - 17:10
A császár: egy dinasztia felemelkedése és bukása I./2.
17:10 - 18:10
A császár: egy dinasztia felemelkedése és bukása I./3.
18:10 - 19:05
Caesar ítéletnapi háborúja I./1.
19:05 - 20:05
Caesar ítéletnapi háborúja I./2.
20:05 - 21:00
Az emberiség bölcsője - Európa
21:00 - 22:05
Ókori apokalipszis II./5.
22:05 - 23:10
Ókori apokalipszis II./6.
23:10 - 00:15
Malawi vadvilágának megmentése II./4.
23:20 - 00:10
A vadon állatorvosa II./4.
00:10 - 00:50
A vad Latin-Amerika I./6.
00:50 - 01:45
A Yorkshire-i állatorvos XI./10.
01:45 - 02:30
A Yorkshire-i állatorvos XI./1.
02:30 - 03:15
A Yorkshire-i állatorvos XI./2.
03:15 - 04:00
A vadon állatorvosa II./4.
04:00 - 04:40
A vad Latin-Amerika I./6.
04:40 - 05:35
Hiénakutyák a királyok ellen II./1.
05:35 - 05:55
Hiénakutyák a királyok ellen II./2.
05:55 - 06:20
MEGNÉZEM
Furcsa házikedvencek gyógyítói I./3.
06:20 - 07:05
Furcsa házikedvencek gyógyítói I./4.
07:05 - 07:50
Furcsa házikedvencek gyógyítói I./5.
07:50 - 08:35
A természet tömeges támadásai I./1.
08:35 - 09:25
A természet tömeges támadásai I./2.
09:25 - 10:20
399: a Teton-hegység királynője
10:20 - 11:45
Cápatámadás a Sydney-öbölben
11:45 - 12:30
Halálosztó vadászok I./2.
12:30 - 13:15
A ragadozók órája I./3.
13:15 - 14:05
A ragadozók órája I./4.
14:05 - 15:00
Cápa I./2.
15:00 - 15:45
Gladiátorok állatbőrben I./3.
15:45 - 16:35
Gladiátorok állatbőrben I./4.
16:35 - 17:25
Jégkorszak: Jégbe fagyott világ I./2.
17:25 - 18:15
Állati odüsszeia I./3.
18:15 - 19:05
Állati odüsszeia I./4.
19:05 - 20:00
Egy év a Föld nevű bolygón I./3.
20:00 - 20:50
Egy év a Föld nevű bolygón I./4.
20:50 - 21:35
Az Atlanti-óceán: A Föld legvadabb óceánja I./2.
21:35 - 22:30
A Nagy-korallzátony világa I./1.
22:30 - 23:20
Malawi vadvilágának megmentése II./5.
23:20 - 00:10
Kabaré - Sas kabaré 15.
23:45 - 00:20
Szenes 100 - Andreával I./57.
00:20 - 01:20
Marcellina a Sztárfogó I./1.
01:20 - 01:50
Minden, ami zene - Tóth Éva és Leblanc Győző műsora I./1.
01:50 - 02:35
Kívánságpiac Extra IV./67.
02:35 - 03:00
Kívánságpiac Extra IV./68.
03:00 - 03:25
Zeneexpressz - Fásy Ádám műsora IX./16.
03:25 - 04:10
Kabaré - Sas kabaré 35.
04:10 - 04:40
Sztereó Láz I./9.
04:40 - 05:00
Kívánságpiac Extra IV./72.
05:00 - 05:30
Kívánságpiac Extra IV./73.
05:30 - 06:00
Az élet dalos oldala I./17.
06:00 - 07:00
MEGNÉZEM
Mindenki jól mulat Csimsziékkel I./5.
07:00 - 08:00
Dalpresszó VI./4.
08:00 - 09:00
Szatmári Vigadó IV./10.
09:00 - 10:00
Dalok mindenkinek - Csibész Tóth Miki műsora III./5.
10:00 - 10:30
Szerelmes Hangjegyek VII./6.
10:30 - 11:00
Jampi Randevú IX./6.
11:00 - 11:30
Dalpresszó VI./5.
11:30 - 12:30
Bakelit Fesztivál VIII./10.
12:30 - 13:30
Hamzai Bálint és barátai II./5.
13:30 - 14:00
Zenebona - Sláger Tibó műsora 4.
14:00 - 14:30
Koktél Mónikával I./6.
14:30 - 15:00
Boldog órák - Így kell ezt csinálni IV./1.
15:00 - 15:30
Sztár Show - Bodnár Attila és Pap Rita műsora 4.
15:30 - 16:00
ZeneMánia Lucával I./6.
16:00 - 16:30
Kocsis Janika II./2.
16:30 - 17:00
Dalol a szél I./8.
17:00 - 17:30
Zenebutik Gála I./18.
17:30 - 18:30
Dáridó 25 6.
18:30 - 19:00
Neon Party III./1.
19:00 - 19:30
Asztali muzsika - Csóka Szabi és bandája I./1.
19:30 - 20:00
Zeneexpressz - Fásy Ádám műsora IX./17.
20:00 - 21:00
Az élet dalos oldala I./18.
21:00 - 22:05
Pimasz úr ottalszik 7.
22:05 - 23:10
Kabaré - Sas kabaré 16.
23:10 - 23:45
Kabaré - Sas kabaré 17.
23:45 - 00:20
Apostol TV Himnusz
00:00 - 00:04
Húsvéti vigília ünneplése
00:04 - 03:00
Beszélgetés Németh László atyával
03:00 - 04:00
Imamaraton - Határok nélküli rózsafüzér
04:00 - 05:00
Képújság
05:00 - 07:10
MEGNÉZEM
Belső Gerinctorna
07:10 - 07:30
Húsvéti készülődés
07:30 - 08:30
Pásztorok a Jó Pásztor földjén
08:30 - 09:30
Imaszándék-fogadás
09:30 - 10:00
Ünnepi szentmise
10:00 - 12:00
Légi áldás
12:00 - 12:30
Budai hét
12:30 - 12:45
Imamaraton - Határok nélküli rózsafüzér
12:45 - 13:40
Szentségimádás
13:40 - 14:00
Lélekemelő
14:00 - 15:00
Irgalmasság órája
15:00 - 15:30
Gyereksarok
15:30 - 15:55
Pásztorok a Jó Pásztor földjén
15:55 - 17:00
Szentmise
17:00 - 19:00
ELTE Vegyeskar koncertje
19:00 - 20:00
Légi áldás
20:00 - 20:30
Budai hét
20:30 - 20:45
Mária áhítat
20:45 - 21:30
Beszélgetés Németh László atyával
21:30 - 22:30
Befejező imaóra
22:30 - 22:45
MélyKvíz I./5.
22:45 - 23:10
Szeretetláng
23:10 - 23:25
Képújság
23:25 - 00:00
Képújság
22:10 - 07:00
MEGNÉZEM
Víg-kend I. rész
07:00 - 07:30
Kölcsey Krónika
07:30 - 08:00
Víg-kend II. rész
08:00 - 08:30
Kölcsey Krónika
08:30 - 09:00
Feketén-fehéren
09:00 - 09:30
Kölcsey Krónika
09:30 - 10:00
Képújság
10:00 - 18:00
Gazdasági Hét
18:00 - 18:30
Hitvallás
18:30 - 19:00
Gazdasági Hét
19:00 - 19:30
Sportszelet
19:30 - 20:00
35 perc
20:00 - 20:30
Gazdasági Hét
20:30 - 21:00
Szemléletformálás a megyei lakosság körében
21:00 - 21:45
Gazdasági Hét
21:45 - 22:10
Himnusz
22:10 - 22:15
Képújság
22:15 - 06:30
heti ajánló
16.hét
A regisztrációt követően lehetőséged nyílik 24 órán keresztül díjmentesen kipróbálni a szolgáltatásunkat. A FELFEDEZÉS-t követően az alábbi csomagokat tudod megrendelni. Az ALAPCSOMAG előfizetési időtartamának megfelelően választható Kiegészítő csomagok további szórakozást és élményt nyújtanak!
Alapcsomag
36 CSATORNA
1590 Ft -tól
BŐVEBBEN MEGRENDELEM30, 60, 90 és 180 napra vásárolható díjcsomag!
PLUSZ
26 CSATORNA
1390 Ft -tól
BŐVEBBEN MEGRENDELEMAz ALAP-csomag megvásárlását követően, annak előfizetési időtartamától függően, 30, 60, 90 és 180 napra fizetheted elő.
PRÉMIUM
30 CSATORNA
990 Ft -tól
BŐVEBBEN MEGRENDELEMA PLUSZ-csomag megvásárlását követően, annak előfizetési időtartamától függően, 30, 60, 90 és 180 napra fizetheted elő.
Válogass!
választható csatornák
100 Ft -tól
BŐVEBBEN ÖSSZEÁLLÍTOMVálogass kedvedre! Alapcsomaghoz választható csatornák.
Támogatott platformok:
asztali számítógép, laptop, táblagép, okostelefon, okosTV (Smart TV), Set Top Box, TV okosító eszköz
Kattints ide a részletekért
Töltsd le alkalmazásainkat mobiltelefonodra vagy tabletedre!
Anikó
OFF
LINE
tel: 1240, email: irjalnekunk@ittott.tv
Szolgáltatásunkkal kapcsolatos kérdéseidet, észrevételeidet a telefonos elérhetőségen kívül (név, e-mail, telefon megadásával) az alábbi üzenetküldő rendszeren keresztül is eljuttathatod nekünk. Minden információ értékes számunkra és mindent elkövetünk, hogy kérdéseid a legrövidebb időn belül megválaszoljuk. Meglévő fiókhoz kapcsolódó kérdés esetén kérjük minden esetben add meg a fiókhoz tartozó regisztrált mobiltelefonszámot.